2006-ban hatalmas visszhangja volt a bejelentésnek, miszerint 12 hetes korukban elvetélt vagy elhajtott magzatokból orvosi célra őssejteket nyertek ki egy amerikai kutatócég szakemberei. Dr. Eric Miljan, a kísérleteket vezető orvos beszámolt arról, hogy megindultak a patkánykísérletek, amelyek során elsősorban az agyi infarktus gyógyítására fókuszálnak.
Egyúttal engedélyért folyamodtak az illetékes hatóságokhoz, hogy elindíthassák az eljárás emberi kipróbálását. „Ez egy visszataszító és elfogadhatatlan út, amely felér a magzati kannibalizmussal” – fakadt ki ekkor John Smeaton, egy, a megfogant gyermekek védelméért küzdő szervezet elnöke.
Ám a szellemet már nem lehetett visszatuszkolni a palackba: hét évvel az eljárás bejelentése után a BBC beszámolója szerint immár az első stroke-os betegeknél alkalmazták is ezt a speciális őssejtbeavatkozást.
„A magzatokból kinyert őssejtek beadása után kilencből öt betegnél tapasztalható volt szemmel látható javulás; mindez azt bizonyítja, hogy az agyi infarktus során nem feltétlenül történik visszafordíthatatlan károsodás” – értékelte az eddigi eredményeket Keith Muir, a Glasgow Egyetem professzora, majd hozzátette: az egész folyamat rendkívül kényes, és rengeteg etikai, valamint orvosi kérdést vet fel.
A kutatás vezetői megesküsznek rá, hogy a folyamat kontroll alatt tartható; azaz az orvosok képesek irányítani az agysejtek reprodukálására „betanított” őssejtek tevékenységét. Rendkívül veszélyes terep ez, hiszen ha az agyban esetleg már a beavatkozás előtt kialakulna rákos elváltozás, akkor az őssejtek esetleg éppen a daganatos sejteket bírhatják rá a fejlődésre.
Az eredmények annyira frissek, hogy azok részleteiről az orvosok a jövő héten, egy londoni konferencián számolnak majd be először. A stroke-os betegeknek halovány reménysugár – a magzati őssejtek felhasználást ellenzőknek fekete posztó. Az általános bevezetésig nagy harc várható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.