Így hámozd le a narancsbőrt

illóolaj
PUBLIKÁLÁS: 2013. április 09. 19:00
Már csak néhány hét választ el a rövid szoknyáktól, sortoktól és a fürdőruhától. A télen jótékony fedésben lapuló narancsbőrös területek újra napvilágra kerülnek, de szerencsére még nem késő, hogy felvegyük ellene a harcot.
Bors

Masszázstechnikák tucatjait árulják a szakemberek, ha a bőrünkön megjelenő cellulitot szeretnénk eltüntetni. Számos lehetőség közül választhatunk: léteznek mindenféle zsírégető masszázsok, radikális és kevésbé radikális módszerekkel, kérhetünk testtekercselést, vákuumos és ultrahangos kezelést.

Azt érdemes leszögezni, hogy ezek a masszázsok sem fogják megváltani a világot, ha látványos eredményre vágyunk, nekünk is tennünk kell a szép bőr érdekében.

A cellulitmentes bőrért keményen meg kell dolgozni: helyes táplálkozás és megfelelő folyadékbevitel mellett lehetünk csak igazán eredményesek. Ha a sporttól el is tekintünk, szervezetünket belülről mindenképpen támogatnunk kell. Napi minimum három, de akár öt liter folyadék – leginkább víz – fogyasztása szükséges, illetve a kezelések alatt valószínűleg gyógyteákat is javasolni fognak a szakemberek.

Serkenti az oxigénellátást

A cellulit főleg a has, a fenék és a comb bőrén jelentkező tünet – több fázisát különböztetik meg. Tulajdonképpen a kötőszövet zsírsejtjeiben lerakódott víz és különböző salakanyagok felelősek a kialakulásáért. Kezelésére sokféle módszer közül az egyik a masszázs – talán ez a leghatékonyabb. A masszőr által használt speciális fogások kedvező hatást érnek el a bőr különböző rétegeire, illetve a mélyebben található kötőszövetekre.

Tulajdonképpen fokozza a vérkeringést, meggyorsítja a lerakódott víz és zsír távozását a szövetekből, emellett serkenti az érintett testtájak oxigénellátását, ezzel is sürgetve a lebontó folyamatokat. Kedvező hatást gyakorol a nyirokrendszerre, amely a szövetekben felgyülemlett folyadék és méreganyagok távozásáért felelős. Összességében az egész test méregtelenítését elősegíthetjük a masszázzsal.

Hatékony olajok

A narancsbőr elleni masszírozás otthon is elvégezhető. Érdemes a fenék környékét állva, míg a combokét ülve végezni. Nem kell finoman masszírozni, a kellemetlen dörzsölés ellensúlyozására használhatunk aroma-masszázsolajokat is – ezek a tevékenység hatását is fokozzák, hiszen önmagukban is serkentik a vérkeringést, ezáltal a nyirokrendszer működését.

Nem kell sok olajat használni, hiszen az sem hatékony, ha túl csúszós a bőrfelület. Levendulát, borsmentát és a különböző citrusfélék illóolaját tartalmazó masszázsolajok megfelelnek erre a célra. A kezelést egy héten kétszer ismételjük – és bár egyénfüggő – nyolc-tíz alkalommal érhető el látványos változás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.