Fűtenek és védenek a finom ételek

téli
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 07. 21:00
Télvíz idején sokkal élesebben érezzük az éhséget, mint nyáron. Szinte mindig szívesen harapunk valamit, hiszen az evés egyenlő a felmelegedéssel. A zord körülmények miatt több tápanyagra van szükségünk, ezért nem mindegy, hogy miből mit készítünk.
Bors

Legjobb nyersen a káposzta

A C-vitamin könnyen ürül a szervezetünkből, ráadásul télen több betegséggel kell szembenéznünk, mint nyáron, ezért ennek pótlása elsődleges feladatunk. A nagy kérdés az, hogy miből, hiszen a választék igencsak szűk.

– Legkönnyebben és legolcsóbban a jól bevált savanyú káposzta érhető el, melyet elsősorban savanyúságként ajánlok, hiszen így nyersen még benne vannak a vitaminok – tudtuk meg Kiss Anett ­diete­tikustól. – Tápanyagtartalma gazdagítható, ha teszünk bele kis mennyiségben lila hagymát, póréhagymát, reszelt sárgarépát, főtt tojást. Ízesíthető salátaolajjal, kefirrel, egész borssal, hegyes zöldpaprikával, köménymaggal, kaporral, babérlevéllel, esetleg korianderrel és birsalmával is – teszi hozzá a szakember.

Csírák turbózzák föl a testet

Testünk természetes védekezőképességét erősíthetjük nyers gyümölcsökkel vagy zöldségfélékkel: almával, körtével, céklával, sárgarépával, sütőtökkel, zöldlevelesekkel vagy hüvelyesekkel. 

Utóbbiakat azért érdemes fogyasztani, mert fehérjében, rostanyagokban valamint egyéb tápanyagokban, például B-vitaminokban és cinkben, vasban gazdag ételek.

– Jó szívvel ajánlom a hazánkban még újdonságnak számító különféle csírákat. Ezeknek magas a vitamin-, az aminosav-, az enzim-, az antioxidáns- és az ásványianyag-tartalmuk. A retek-, a búza-, a zöldborsó- és egyéb csírákat főként köretként, szendvicsre feltétként használhatjuk, de készíthetünk belőlük főzeléket is. Vannak közöttük lágy, markáns, pikáns és kifejezetten csípős ízűek – mondta Kiss Anett.

Aszalt gyümölcs helyettesíti a csokit

A dietetikus javasolja továbbá, hogy csokoládé vagy chips helyett inkább mandulát, mogyorót, tökmagot ropogtassunk, mert ezekből pótolhatjuk az E-vitamint. Az aszalt gyümölcsök is helyettesíthetik a modern nasikat.

A szakemberek a tejtermékeket is ajánlják. Tekintettel arra, hogy immunrendszerünk nagy része a belekben ­található, bélflóránk egyensúlyának fenntartása érdekében mindennap fogyasszunk probiotikus tejtermékeket, például joghurtot.

Télen raktároz a szervezet

Dr. Ambrus Anikó családorvos azt tanácsolja, hogy télvíz idején se essünk túlzásba. Keveset, de gyakran étkezzünk, ne együnk zsíros ételeket, ritkán és nagyon kevés alkoholt fogyasszunk, vigyázzunk a folyadékháztartásunkra, más szóval legyünk rendszeresek és mértékletesek.

– A mediterrán étkezést ajánlom mindenkinek, ­vagy­is könnyű ételeket egyenek, ­idény­zöldsé­geket és -gyümölcsöket fogyasszanak. Ne feledkezzenek meg arról se, hogy télen is elegendő folyadékot fogyasszanak, mert ilyenkor kisebb az ember szomjúságérzete, ennek ellenére a leveseken túl még másfél-két liter folyadékra szüksége van a testünknek.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a tél a szervezet raktározási időszaka. Ekkor szervezetünk a túlélésre rendezkedik be, ráadásul a mogorva időben az evésben találunk örömet.

A szín és az illat is lényeges

Az ennivalók színeikkel, illataikkal és a hozzájuk kapcsolódó információkkal a tudatunkon keresztül is hatnak a szervezetünkre.

– Például a sárga citrom látványától napsütöttének érezzük a környezetünket, a piros paprika pedig életkedvünket növeli, életerőt ad. A spenót zöld színe megnyugtat bennünket, éppen ezért tanácsos naponta több színből álló ételt fogyasztanunk – avat be az ételek pszichológiai erejébe Csehák Hajnalka pszichoanalitikus. – Az illatok is érvényesülnek a tudatunkban, legtöbbször a gyermekkorunkból hozott emlékeket ébresztik fel bennünk, például nagymamánk birsalmalekvárja a békés, mesékkel teli estéket. Az ennivalók más információkat is hordanak magukban, például a banán a forró Afrikát juttatja eszünkbe, ezzel melegítve a lelkünket – teszi hozzá a szakember. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.