Manapság már nehéz elképzelni, hogy a hosszú évek óta válófélben lévő, a médiában civakodó pár egykor boldog volt. Angelina Jolie és Brad Pitt2005-ben, a Mr. és Mrs. Smith forgatásán jöttek össze, tíz évvel később pedig a Tengernél című melodrámával rukkoltak elő. Mint utólag kiderült, ez a kevésbé sikerült film az utolsó szög volt kapcsolatuk koporsójában: Angelina Jolie beadta a válókeresetet, mivel vádaskodása szerint Brad Pitt a hírek szerint gyakran ivott, és veszélyt jelentett hat gyermekükre. A Tengernél így utólag a Pitt–Jolie-páros kapcsolatának hattyúdalaként is értelmezhető.
Brad Pitt felesége teljesen szétesett a forgatás alatt (Fotó: Moviestore Collection)
Angelina Jolie és Brad Pitt: a „Tengernél” című film 10 érdekessége
Angelina Jolie nemcsak főszereplője volt a filmnek, hanem rendezője is.
Izgalmas élménynek élte meg a rendezést, bár saját bevallása szerint furcsa volt meztelenül ülni a kádban, majd egy iPaden visszanézni magát, miközben Brad Pitt egy törülközővel takarta a meztelen sztárt.
A filmet Máltán, azon belül is Gozo szigetén forgatták. A pár az egész családot a szigetre költöztette, így egyszerre dolgoztak és nyaraltak.
Jolie és Pitt a kapcsolatuk nehézségeit, illetve a gyász témáját szerették volna feldolgozni, saját élményeiket is felhasználva.
Angelina Jolie gyerekei közelről figyelhették szüleik utolsó közös munkáját (Fotó: face to face)
Jolie nagy rajongója a voyeurizmus műfajának, ezért találta ki, hogy a filmben a házaspár a szomszéd szobában lakó pár érzelmi és szexuális életét figyeli meg titokban.
A hatvanas–hetvenes évek hangulata miatt Christian Berger operatőr a jelenetek mintegy 70%-át természetes fénnyel vette fel.
A Tengernél az európai művészfilmek szellemében készült, Jolie ugyanis nagy rajongója az ilyen típusú alkotásoknak.
Jolie és Pitt a filmet személyes kommunikációnak, egyfajta terápiának tekintették. A pár nem sokkal később szakított egymással.
Angelina Jolie és Brad Pitt válását ez a hatalmas bukás előzte meg (Fotó: Jolie Pas)
Sok kritikus felrótta a filmnek, hogy számos kérdésre nem ad választ Roland és Vanessa kapcsolatát illetően. Jolie erre úgy reagált: „Az élet sem ad mindig választ.”
A film 10 millió dollárból készült.
A Pitt–Jolie házaspár „sztárereje” ellenére az elővetítések gyengén sikerültek, a filmet gyorsan levették a műsorról, és világszerte mindössze 3,3 millió dollárt termelt.
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.