Már nagyon ketyeg az óra, alig pár hónap választ el bennünket az Eufória 3. évadától. A nagy sikerű sorozat folytatására rajongók milliói várnak, az izgalmukat pedig most a széria szexszimbóluma, Sydney Sweeney fokozta tovább egy friss nyilatkozatában, melyben izgalmas részleteket osztott meg.
2019-ben debütált, és rögtön az HBO legsikeresebb sorozatai közé nőtte ki magát az Eufória című széria. A második évadot 2022-ben mutatták be a nagyérdeműnek, utána viszont évekig nagy volt a csönd a 3. fejezet körül, egy ponton még azt is pletykálták a rossz nyelvek, hogy a színészek kinőtték a tévéműsort, és a folytatás már sosem fog elkészülni. Erre cáfolt rá, az a februári fejlemény, hogy már forgatják az Eufória 3. évadát, és egy Zendayáról készült képpel le is hűtötték egy kicsit a lázban égő rajongókat. Azóta pedig már rendre szivárogtak ki lesifotók a projektről, és már az sem titok, miről fog szólni az új szezon, de természetesen még így is temérdek kérdés lappang a széria szerelmeseiben. A készülőfélben lévő új felvonást ezúttal a filmbéli partnereinél kevesebbet kereső Sydney Sweeney kommentálta, aki mindenkit olyasmire készít fel, amit eddig sosem láttak.
A sorozat első két évadában a barátnője pasijába halálosan szerelmes naiva, Cassie bőrébe bújó Sydney Sweeney a The Hollywood Reportnek szólalt meg a napokban a slágersorozat kapcsán, és a lapnak elárulta, minden eddigi őrültségre rátesznek még egy lapáttal.
Cassie-nek mindig is bérelt helye lesz a szívemben. Óriási élmény egy ennyire őrült karaktert játszani, mint ő. Sam Levinson – a sorozat alkotója – egy kivételes szakember, mert amint olvasok valamit a forgatókönyvből, rögtön hívom őt, hogy »Csináljuk meg még ennél is őrültebbre«. Ő pedig imádja ezt. Ez az évad teljesen tébolyodott lesz
– árulta el a lapnak a színésznő.
A Zendaya, Jacob Elordi és Alexa Demie társaságában munkálkodó Sydney Sweeney-t jövőre láthatjuk majd a hamarosan újból nevet változtató Max kínálatában, az Eufória 3. évadában, de addig sem fognak unatkozni a hollywoodi bombázó rajongói.
Egy biztos, a szingliéletbe ismét belecsöppenő Sydney Sweeney nem unatkozik mostanság. A sűrű naptári renddel büszkélkedő színésznő az Eufórián kívül számtalan másik produkcióban is felfog tűnni a jövőben. Nyáron érkezik Julianne Moore-ral közösen készített thrillere az Apple TV+-ra, de egy életrajzi film kedvéért nem rest bokszkesztyűt sem kecses kacsóira húzni, továbbá a TikTokról ihletet merítő Michael Bay-jel is együtt fog dolgozni hamarosan.