A kilencvenes évek hangulatát idéző Caught Stealing lehet az idei év meglepetés filmje. A Rekviem egy álomért rendezőjének új filmjében az Dűne 2 sztárja, Austin Butler menekül a punkok és a két macesz evés között mészárlásokat rendező zsidó rabbik elől.
Az év legagyamentebb akció-vígjátéka érkezik augusztus végén a mozikba. A Rekviem egy álomért rendezője, Darren Aronofsky az 1990-es évek New Yorkjába repít vissza minket a Caught Stealing című filmben, amiben Zoë Kravitz szájából repkednek a mocskosságok, míg Austin Butler esetlen csaposként próbál leszámolni a helyi alvilággal, ahol punkok és rabbik együtt uralkodnak és irtják egymást.
A volt baseball játékos Hank éli az uncsi életét pultosként, sőt nem is annyira unalmas, mert a lepukkant bárba besétál Yvonne, akivel azonnal egymásra találnak. A furcsa szomszédnak azonban Londonba kell menni, és felajánlja neki hősünk, hogy eteti a macskáját, dacára, hogy a kutyákat jobban csípi. Majd rögtön megérkeznek a helyi punkok, akik valamit nagyon akarnak a szomszédtól, bár Hanknek gőze sincs róla, de pár pillanat múlva már bedagadt képpel keresi az igazságot New York sötét utcáin, ahol egy bar-micvó közepén is gépfegyveres rabbik és más, rosszaarcú alvilági figurák tűnhetnek fel. Hanknek azonban muszáj kiderítenie, mi történik, ugyanis nyakig ül a slamasztikában.
Néha lázálom, néha egy igazi kilencvenes évekbeli örült agymenés hangulatát kelti a Caught Stealing, ahol Austin Butler az Elvis és a Dűne 2 után bizonyíthatja, hogy képes elvinni egy filmet a hátán. Ebben a már említett Zoë Kravitz - akivel amúgy ennek a filmnek a forgatásán jöttek össze - mellett az Oscar-díjas Regina King, Matt Smith, Liev Schreiber és Vincent D'Onofrio lesznek a segítségére.
Darren Aronofsky legutóbb 2022-ben hallatott magáról rendezőként, akkor a kilencvenes évek szépfiúját, a legutóbb Leonaro DiCaprio méregdrága Apple filmjében feltűnő Brendan Frasert segítette Oscarhoz A bálna című filmmel. Lehet Butler készülhet a második jelölésre ezzel az őrült kalanddal. Augusztus 29-én kiderül, ugyanis akkor kerül az amerikai mozikba a Caught Stealing, a magyar bemutató dátumáról egyelőre nem tudni.