Mohácsi Árpád 52 évesen vesztette életét súlyos betegség után. 77 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, 2000-ben pedig hazánk legjobb kézilabdázójává választották meg. Nemrégiben pedig Újkígyós díszpolgára lett.

A későbbi klasszis átlövő az általános iskolában sajátította el a sportág alapjait Skaliczki László irányításával, aki később is éveken át az edzője és mentora volt.
A magyar szövetség (MKSZ) honlapján csütörtökön megjelent gyászjelentés felidézte, hogy Mohácsi szerepelt az Újkígyós SE, a Békéscsabai Előre KC, a Nyíregyháza, az Elektromos SE, a Dunaferr SE, a Fotex Veszprém, a Balatonfüredi KSE, a Tatabánya, a Százhalombatta és a Békési FKC színeiben, valamint Görögországban az Athinaikosz együttesénél. A Békéscsaba, a Nyíregyháza, a Dunaferr és az athéni csapat játékosaként is gólkirály lett az élvonalban, 2000-ben pedig az év legjobb férfi kézilabdázójának választották Magyarországon.
A magyar és a görög bajnokságot egy-egy, a Görög Kupát szintén egy, a Magyar Kupát két alkalommal nyerte meg. Athénban és Újkígyóson is díszpolgárrá választották.
A juniorválogatott tagjaként 1993-ban hatodik lett a korosztályos világbajnokságon. A felnőtt válogatottban 1993 és 1995, illetve 2000 és 2004 között játszott 77 alkalommal. Két világ- és egy Európa-bajnokságon szerepelt.
Mohácsi Árpádot az MKSZ saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.
Mohácsi Árpád a napokban a Beolnak betegágyánál adta utolsó interjúját, melyben azt is elmondta, mit jelentett számára a kézilabda:
Megtanított küzdeni, hogy soha nem szabad feladni. Célokat tűztem ki magam elé, és igyekeztem ezeket megvalósítani. Ha csapatban játszol, szükség van az önfegyelemre, egységben kell gondolkoznod, a csapattársaiddal a lehető legjobb viszonyt kell kialakítanod, ápolnod a lehető legjobb eredmény eléréséért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.