Ralf Schumacher nem fékezte magát. A Forma-1 megmondóembere Flavio Briatoréról és Lewis Hamiltonról is elmondta a véleményét.
Ralf Schumacher lassan olyan megmondóemberévé válik a Forma-1-nek, mint amilyen Lothar Matthäus a német és a nemzetközi labdarúgásban. A korábbi autóversenyző szakkommentátorként köt bele mindenbe és mindenkibe. Legutóbb az Alpine csapatfőnöki feladatait ideiglenesen átvevő F1-őskövületet, Flavio Briatorét (bátyja, Michael Schumacher hajdani benettonos csapatfőnöként az első két vb-címe megszerzésekor) és a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont osztotta ki.
A legendás Schumi öccse – aki 2007-ig 11 szezont húzott le F1-versenyzőként – szerint a tavaly szívműtéten átesett olasz playboy a kora miatt nem jó választás.
– A tapasztalatainak köszönhetően nagyszerű munkát végzett eddig tanácsadói szerepkörben, de
csapatfőnökként már túl öreg ahhoz, hogy napi szinten aktívan részt vegyen a csapat életében.
Flavio mindig is a saját feje után ment. Ennek is betudható, hogy Oliver Oakes lemondott. De Flaviónak nem okozott különösebb problémát Oakes távozása, mert ahogy hallottam, eddig is mindent ő maga csinált, bár remélem, hogy ez nem igaz – idézte Ralf Schumachert az Origo.
"Schumi 2" a Sky podcastjében a Ferrari és főleg Lewis Hamilton kínos leszerepléséről is beszélt. A múlt hétvégi Miami Nagydíjat a 8. helyen végzett brit világsztár a futam alatt többször is maró gúnnyal üzent a csapatrádión a döntéseknél totojázó főnökeinek (például így: "Teaszünetet is tartotok közben?") majd utóbb is azt mondta: nem fog elnézést kérni a szarkazmusáért, mert ő még mindig egy harcos és ég benne a tűz.
– Hamilton nyafogása valahogy nem volt rendben. Utólag ne hivatkozz szarkazmusra, hanem egyszerűen mondd azt, hogy sajnálod. Az ő tapasztalatával és korával ilyesmi nem történhetne meg. Viselkedhetne kicsit okosabban is. Szerintem az jobban illene hozzá. A Ferrarinál dolgozók most kicsit jobban megismerhették Hamiltont. Egy ilyen viselkedés természetesen nyomot hagy a kapcsolatokban. Biztosan megbeszélik ezt egymás között, de a rádió mondott erős szavai és követelései jelenleg nincsenek összhangban a teljsítményével.
Mindegy, hányszor volt már világbajnok, szerintem nem kéne olyan magasan hordania az orrát
– olvasott be Ralf Schumacher, aki pár napja már azt is előrevetítette: ha továbbra sem javul a Ferrari és Hamilton teljesítménye, akkor akár már a szezon végén szerződést bonthatnak.
Az F1 vb-pontversenyének élcsoportja: 1. Oscar Piastri (McLaren) 131 pont, 2. Lando Norris (McLaren) 115, 3. Max Verstappen (Red Bull) 99, ...7. Hamilton 41.