Az 1968-as mexikói nyári játékokon aranyérmes futballválogatottunk tagja, Sárközi István 1992. január 31-én tisztázatlan körülmények között, Rákoscsaba és Pécel között egy vasúti szerelvény kerekei alatt vesztette életét. Annak idején egykori klubtársa, Kovács Béla nyugdíjas rendőr alezredes azonosította a korábbi olimpiai bajnok labdarúgót, és azt gyanította, hogy kilökhették a robogó vonatból.
"Gyanítom, hogy bűnözők lökhették ki a szerelvényből, bár a véletlen baleset sem kizárható" - mondta az esetről Kovács Béla, aki további megdöbbentő részleteket is elárult, a teljes cikket itt olvashatod el.
Sárközi István 1982-ben totóbotrányba keveredett, ezért két évre börtönbe került. A felesége elvált tőle, a szabadulás után teljesen padlóra került. Egykori MTK-s klubtársa, Szuromi Antal elárulta a Sárközi temetéséről a szomorú igazságot.
"Ott voltak a csapattársak, az egykori ellenfelek, az edzők, az elfeledett barátok. Csak két ember nem volt jelen a gyászolók között. Sárközi István felesége és leánya" - a teljes cikket itt olvashatod el.
...
Mick Schumacher és Laila Hasanovic is törölte az utóbbi hónapokban posztolt közös fotókat a közösségi oldalaikról. Sőt, a brit Daily Mail olvasói már le is buktatták az egykori Forma-1-es pilótát, Micket, hogy regisztrált és aktív volt egy hírességek preferálta elit társkereső appon. Ez már válaszként is felfogható azokra a kérdésekre, amelyeket a rajongók tesznek föl neki vagy Lailának az Instagramon és a TikTokon: "Szakítottatok?"; "Ugye együtt vagytok még?". - a teljes cikket itt olvashatod el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.