Szoboszlai Dominik rejtélye, mindent elmondott a Liverpool edzője

rejtély
PUBLIKÁLÁS: 2024. december 29. 09:30
Tényleg igaz, hogy a szilveszteri buli miatt tiltatta el magát a Liverpool magyar focistája. Itt az igazság Szoboszlai Dominik kapcsán.

Szoboszlai Dominik noha csak csereként állt be, így is megkapta ötödik sárga lapját az angol bajnokságban a Leicester elleni meccsen. Mindez azt jelenti, hogy a Liverpool magyar játékosa eltiltás miatt biztosan kihagyja a West Ham elleni évzáró bajnokit. A magyar játékos el sem utazik a londoni összecsapásra. Persze azonnal beindultak a találgatások, hogy Szoboszlai biztosan szándékosan tiltatta el most magást. Az egyik tábor szerint így kellőképpen rápihenhet a jövő vasárnapi, Manchester Unite elleni rangadóra. A legelvetemültebb elmélet szerint Szoboszlai így akarta kiharcolni magának a szilveszteri bulit.

Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik sárga lapja a téma Fotó: Marc Atkins

Buliról persze szó sincs, Liverpoolban az edzések nem állnak le, s azok sem lazíthatnak, akik éppen kimaradnak a bajnoki keretből. A Vörösök menedzsere, Arne Slot is röviden reagált arra, mennyire "örül" neki, hogy Szoboszlai  ötödik sárga lapjának.

Láthattuk, hogy a Tottenham ellen Szoboszlai kiválóan játszott. Mi úgy készültünk, hogy a West Ham ellen is kiválóan fog játszani. Nos, Szoboszlai helyett remélhetőleg más lesz most kiváló

- mondta Slot.

Szoboszlai előtt tisztelgett a Pool

Szoboszlai az ötödik sárga ellenére ünnepelhetett is. A Leicester ellen játszotta ugyanis 50. meccsét az angol bajnokságban. Az elmúlt másfél évből a klub közölt fotóösszeállítást.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.