„Eltűnt a régi életünk" - David Beckhamet átkozzák a bosszús falusiak

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2024. október 30. 12:30
Nem mindenki örül annak Great Tew-ben, hogy David Beckham is ott lakik. A falusiak inkább a kárát látják a világsztár jelenlétének.

Egy angol faluban, Great Tew-ben méhészként tevékenykedik és csirkéket tenyészt David Beckham. Ezzel alaposan felforgatta a település életét, ahol minden megváltozott, amióta az egykori angol válogatott futballista betette a lábát - írja az Origo. Özönlenek az ingatlanspekulánsok és a turisták, akik felhajtották az árakat.

David Beckham
Beckham miatt megváltozott a falusiak élete Fotó: AFP

"Az egekbe szöktek a telkek és a házak árai. Megnyílt például egy szálloda, ahol több száz fontba kerül egyetlen éjszaka. A falu kávézójában is átalakult a menü, Beckham érkezése előtt a fish and chips és a burger volt a két legmenőbb kaja. Hogy mit adnak most? Vesepástétomot, steaket, meg a falusi emberek számára teljesen ismeretlen ételeket. Beckham érkezése előtt ide jártam enni. Most ezt nem engedhetem meg magamnak, nincs rá pénzem" - mondta John, aki 65 éve él a faluban, ahol a templom hirdetőtáblája is alaposan megváltozott. 

"Korábban itt a környék piacainak nyitvatartásáról lehetett olvasni, és itt üzentek egymásnak a falusiak. Ma a luxus-helikopterek és magánrepülők bérlési lehetőségeiről adnak tájékoztatást" - folytatta John.

Beckhamék révén persze a falusiak ingatlanjai is felértékelődtek, de ezzel ők aligha foglalkoznak.

"Mintha a régi élet eltűnt volna innen" - zárta panaszát John.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.