Édesapjától örökölte a horgászat iránti szenvedélyét a magyar válogatott és a Szeged kézilabdázójának, Bodó Richárdnak a kisfia. Az ötéves Bence érezte, akkor kapnak a Balatonon a halak, amikor apukája játszik, így kihagyta a párizsi olimpia meccsét, nehogy elszalasszon egy kapást.
– Bencus azt mondta a meccs előtt, nagyon szurkol apának, de ha itt marad a tévé előtt, biztos akkor lesz kapása – fogalmazott néhány héttel ezelőtt a Borsnak Ricsi felesége, Bodó-Nagy Vivien.
A kisfiúnak igaza is lett, hiszen gyönyörű keszegeket fogott a Balatonból.
Mondta nekem a meccs előtt: „apa, nagyon megy a hal, így ezt a meccsedet nem tudom megnézni”. Természetesen megértettem, hiszen tudom, milyen ha folyamatosan kapása van az embernek
– ezt már a párizsi olimpiáról hazatérő balátlövő mesélte lapunknak, aki hozzátette: szinte egy másodperc alatt beleszeretett a horgászatba a fia. – Nagybátyámnak, Gábornak Balatonalmádiban van a kempingben egy nyaralórésze. Oda jártunk pihenni, és persze horgászni. Engem is ő tanított meg pecázni, így nem volt kérdés, hogy a fiamat is ő vezeti be ebbe a csodás hobbiba. Először csak snecizett, most már van rendes botja, orsója. Egyedül dob, csalizik, bekeveri az etetőanyagot. Hihetetlenül ügyes.
Ricsi arról is szót ejtett, hogy jövőre a bojlis horgászat rejtelmeibe is beavatja Bencét, aki így remélhetőleg az első pontyát is megfogja majd.
Már le van foglalva jövő évre egy egyhetes horgásztúra. Oda biztosan jön velem.
Már egy-két dolgot megmutattam neki. Kipróbálta például az etetőhajómat, illetve a nagy csónakkal is bejött velem etetni. Úgy beszéltük meg, hogy a bojlis túrámon – természetesen segítséggel – az összes halat ő fogja majd ki. Azt gondolom, óriási élmény lesz neki kapitális halakat fárasztani. Nagy pontyot látott már, meg is simogatta, de teljesen más, ha ő fárasztja majd ki – tette hozzá a válogatott kézilabdázó.
Bence húga, a hároméves Panka is ismerkedik a horgászattal, szívesen elkíséri testvérét, és segít neki, ha kell.
A kislányom elsősorban etetni szeret. Kapott a nagyszülőktől egy horgászszéket, így ott ül Bencus mellett és folyamatosan szórja be a csemegét a halaknak. A legprofibb etető az országban
– mesélte mosolyogva Ricsi, aki hozzátette: fiának is bőven van már horgászfelszerelése, de még így is elférnek a garázsban, melyben csak pecacuccok vannak.
– A nagyszülők és persze mi is rengeteg kellékkel láttuk el. Már olyan horgászágyat és széket is vettem neki, ami a későbbiekben lesz jó. Szerencsére jó nagy a garázs, így elfér mindannyiunk felszerelése, sőt, még tovább bővítheti majd gyűjteményét Bence, illetve ha Panka is még jobban rákap, akkor az ő cuccai is elférnek majd.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.