Érthetetlen döntések Angliában, Marco Rossi alapemberével folyamatosan kitolnak

Bournemouth
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 12. 13:45
Kerkez Milos ugyan már több hete felépült a sérüléséből, nem tud visszakerülni a Bournemouth kezdőcsapatába. Andoni Iraola vezetőedző egy nyáron biztosan távozó hátvédet játszat helyette.

Kerkez Milos a Bournemouth edzésén szenvedett bokasérülést még december végén, miután csapattársa, Dominic Solanke ráesett. A fiatal balhátvéd négy angol bajnokiról és egy FA-kupa találkozóról hiányzott, január 25-én, a Swansea ellen lépett újra pályára, csereként játszott egy félidőt az 5-0-ra megnyert összecsapáson.

Manchester City v AFC Bournemouth - Premier League
Kerkez Milos hiába egészséges, nem tud visszakerülni a Bournemouth kezdőcsapatába Fotó: NurPhoto via AFP

A 20 éves futballista teljesen egészséges, ám egyelőre nem tudott visszakerülni a kezdőcsapatba. A West Ham United ellen 13 percet játszott, majd a Nottingham Forest ellen is a találkozó hajrájára állt be (8 perc jutott neki). Szombaton a Fulham várt a „Cseresznyésekre”, Kerkez azonban ismét a kispadról figyelhette az eseményeket, az első 45 perc után pedig már 2-0-ra vezetett az ellenfél. A 13-szoros magyar válogatott hátvéd beállt a szünetet követően és négy perccel ezután szépített a Bournemouth, de a Fulhamnek erre is volt válasza, így végül 3-1-re győzött.

Kerkez eddig 18 angol bajnokin játszott, 13-szor volt a kezdőcsapat tagja és ötször küldte be őt csereként Andoni Iraola vezetőedző. Ebből három az elmúlt bajnokikon történt, kissé érthetetlen, hogy miért mellőzi őt a spanyol tréner, főleg a posztriválisával, Lloyd Kellyvel összehasonlítva.

Kelly a képességei alapján hasonló szinten van, mint a magyar válogatott hátvéd, ám a klubnál való jövőjük teljesen más. Kelly 2019 nyara óta erősíti a Bournemouthot, szerződése pedig idén június 30-án jár le. A 25 éves védő viszont nem szeretne hosszabbítani, így a nyáron ingyen távozik majd az együttestől, korábban az AC Milan érdeklődéséről lehetett hallani vele kapcsolatban.

Kerkez viszont hosszú távú megoldás lehet a vörös-fekete mezes csapatnál, a villámgyors szélső tavaly nyáron került Angliába, szerződésének hosszáról ugyan eltérő információk láttak napvilágot, de eléggé biztosnak tűnik, hogy legalább 2026 nyaráig él a közös megállapodás. Kerkez mindössze 20 éves, és óriási potenciál lakozik benne, ezért furcsa, hogy Iraola miért inkább a biztosan távozó Kellynek szavaz bizalmat.

A Bournemouth legközelebb február 17-én, szombaton a Newcastle United ellen lép pályára az angol bajnokságban. 23 forduló alatt 27 pontot sikerült szereznie, amivel jelenleg a biztos bentmaradást jelentő 13. helyen áll a tabellán.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.