Legjobb

"Ismét szerelembe estem" - Szoboszlai csodát tett Liverpoolban

sk

Létrehozva: 2023.09.20.

Ha voltak is kritikusai, Szoboszlai Dominik bőven rájuk cáfolt.

Erre sem kellett sokat várni. A nyáron Liverpoolba szerződő Szoboszlai Dominik lett klubja legjobbja augusztusban. A 70 millió euróért érkező magyar labdarúgót sokan féltették a kispadozástól, de a középpályás minden kritikus hangot elcsendesített. Augusztusban mindhárom bajnokit végigjátszotta, sőt, azóta már öt Premier League-meccsen volt végig a pályán. Az elismerés azért is fényes, mert Szoboszlai annak a Liverpoolnak lett a legjobba, mely 4 bajnokit megnyert, s egyszer játszott döntetlent.

Szoboszlai a brazil kapus Alisson Becker és az uruguayi csatár Darwin Nunez előtt végzett az élen. Érdekesség, hogy a gólok és gólpasszok királya, Mohamed Szalah a dobogóra sem került, a kevés fanyalgó egyedül őt hiányolta. A kommentelők nagy része szerint azonban a legjobb helyre került az augusztusi díj.

Nap mint nap Szobó, ismét szerelembe estem 

- írta az egyik liverpooli drukker.

- Az utóbbi évek legjobb húzása volt őt szerződtetni, ő a mi Szobónk - lelkendezett egy másik. 

Szoboszlai - immár szeptemberben - az első gólját is megszerezte a Vörösök mezében az Aston Villa ellen. Akkor, és a Bournemouth-szal vívott hazai meccs után egyaránt megválasztották őt a meccs legjobbjának. Ő maga viszont biztos abban, hogy még rengeteget kell fejlődnie.

Köszönöm a díjat a játékostársaknak és az edzőimnek. Harcolni és a fejlődni fogok a továbbiakban is, hogy megháláljam a bizalmat

- mondta a díj átvétele után Szoboszlai.

Érdekesség, hogy a Premier League másik magyar játékosa, Kerkez Milos a Bournemouth együttesében lett augusztus legjobbja.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757936_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki fürdőruhában a Dallas 64 éves sztárja - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22802_resized.jpg?avcount=1702239309
origo.hu

Így vette át Karikó Katalin és Krausz Ferenc a Nobel-díjat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758261_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most jött: Mentik az embereket, szörnyű kukásautó-baleset történt Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16759620_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Egy 12 kilométer hosszú síelő alak „jelent meg” Gyöngyösön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758650_auto_resized.jpg
ripost.hu

Brokkoli helyett gulyás: Dárdai a pocakját fogva nevettetett meg mindenkit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758778_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kézilabda vb: köszönjük meg a braziloknak, hogy még él az esély

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22803_resized.jpg?avcount=1702239309
origo.hu

Káprázatos, szexi ruhában érkezett Tóth Gabi a TV2 show-jára - képek, videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758524_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. december 11.: A Nyilas egyre lelkesebb, a Skorpió kényes helyzetet kezel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Heti Top: Kiderült a titok Stana Alexandráról, lebukott Hunyadi Donatella és táncpartnere

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758749_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A Karthago együttes tagja nem hagyta szó nélkül Kiszel Tünde új naptárát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758975_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatérne Harry a királyi családba? Rövid, de beszédes választ adott a herceg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702239309
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/e1L9lw5dl35CU3XmoH6vn97WitqRkV7UO0Qx9a2skKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2MDg3MmYyYWMyYzQyZWZhOWYyZjI4MmZjNDE5NWI2.jpg
Kóma

Szívszorító vallomást tett Michael Schumacher barátja: „Rendszeresen járok hozzá”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NJmvP_8WamK0co-ABVHUcQREGSejjKyoITANI5FDJ1k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwOGEzNjc3NDU0NjQ3MmVhYjczNjJmNDRjZjRhNTBj.jpg
BÓK

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja