A múlt héten Kerkez Milos pályára lépésével lett ismét magyar futballistája az angol elsőosztálynak. A Bournemouth színeiben nagyszerű teljesítményt nyújtott, a középcsapat pontot szerzett a West Ham United ellen (1-1), a 19 éves balhátvéd pedig rögtön belopta magát az angol szurkolók szívébe.
Vasárnap Szoboszlai Dominik következett, a 22 éves futballista Kerkezhez hasonlóan szintén a kezdőcsapatban kapott helyet, a Liverpool pedig döntetlent ért el a Chelsea otthonában (1-1). A középpályás végig a pályán volt, Jürgen Klopp vezetőedző és az angol szaklapok is méltatták a lefújást követően. A következő forduló magyar szempontból igazi csemege, a Liverpool ugyanis a Bournemouth-t fogadja augusztus 19-én, szombaton. Szoboszlai már most megkezdte a mentális hadviselést és az Instagramon szólt be Kerkeznek.
A balhátvéd legfrissebb fotója alá kommentelt a magyar válogatott csapatkapitánya.
Hamarosan találkozunk
– üzent hadat Szoboszlai Kerkeznek, aki válaszolt is az üzenetre.
Jobb, ha felkészülsz.
A két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzéséből négyet a Liverpool nyert, egyszer pedig a Bournemouth diadalmaskodott. A tavalyi két párharcuk meglehetősen hektikusra sikerült, 2022 augusztusában a Liverpool 9-0-ra (!) győzött az Anfield Roadon, akkor Luis Díaz és az azóta Szaúd-Arábia távozó Bobby Firmino is duplázott. Idén márciusban azonban a Bournemouth bosszút állt, és 1-0-ra győzni tudott.
A találkozó 16 órakor kezdődik és a Spíler1 televízió élőben közvetíti az összecsapást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.