Legjobb

"Ismét szerelembe estem" - Szoboszlai csodát tett Liverpoolban

sk

Létrehozva: 2023.09.20.

Ha voltak is kritikusai, Szoboszlai Dominik bőven rájuk cáfolt.

Erre sem kellett sokat várni. A nyáron Liverpoolba szerződő Szoboszlai Dominik lett klubja legjobbja augusztusban. A 70 millió euróért érkező magyar labdarúgót sokan féltették a kispadozástól, de a középpályás minden kritikus hangot elcsendesített. Augusztusban mindhárom bajnokit végigjátszotta, sőt, azóta már öt Premier League-meccsen volt végig a pályán. Az elismerés azért is fényes, mert Szoboszlai annak a Liverpoolnak lett a legjobba, mely 4 bajnokit megnyert, s egyszer játszott döntetlent.

Szoboszlai a brazil kapus Alisson Becker és az uruguayi csatár Darwin Nunez előtt végzett az élen. Érdekesség, hogy a gólok és gólpasszok királya, Mohamed Szalah a dobogóra sem került, a kevés fanyalgó egyedül őt hiányolta. A kommentelők nagy része szerint azonban a legjobb helyre került az augusztusi díj.

Nap mint nap Szobó, ismét szerelembe estem 

- írta az egyik liverpooli drukker.

- Az utóbbi évek legjobb húzása volt őt szerződtetni, ő a mi Szobónk - lelkendezett egy másik. 

Szoboszlai - immár szeptemberben - az első gólját is megszerezte a Vörösök mezében az Aston Villa ellen. Akkor, és a Bournemouth-szal vívott hazai meccs után egyaránt megválasztották őt a meccs legjobbjának. Ő maga viszont biztos abban, hogy még rengeteget kell fejlődnie.

Köszönöm a díjat a játékostársaknak és az edzőimnek. Harcolni és a fejlődni fogok a továbbiakban is, hogy megháláljam a bizalmat

- mondta a díj átvétele után Szoboszlai.

Érdekesség, hogy a Premier League másik magyar játékosa, Kerkez Milos a Bournemouth együttesében lett augusztus legjobbja.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16752173_auto_resized.jpg
origo.hu

Új életet kezdett Krausz Gábor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22739_resized.jpg?avcount=1702050313
origo.hu

Lebuktak a britek, pusztító háború fenyeget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748437_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751408_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Orbán Viktor egy vezető francia lapnak: „Az Európai Bizottság hazudik Ukrajnáról!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749021_auto_resized.jpg
ripost.hu

Óriási csalás a kézilabda-vb-n, a magyarokat is érinti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748729_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Drágább lesz az ásványvíz - így spórolhatsz rajta!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22729_resized.jpg?avcount=1702050313
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22735_resized.jpg?avcount=1702050313
origo.hu

Fontos a látásom, fontos a megelőzés! (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1702050313
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22565_resized.jpg?avcount=1702050313
life.hu

Ajándékozz kényeztetést és ragyogást karácsonyra: tökéletes arcápolók minden bőrtípusra(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/e1L9lw5dl35CU3XmoH6vn97WitqRkV7UO0Qx9a2skKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q2MDg3MmYyYWMyYzQyZWZhOWYyZjI4MmZjNDE5NWI2.jpg
Kóma

Szívszorító vallomást tett Michael Schumacher barátja: „Rendszeresen járok hozzá”

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/NJmvP_8WamK0co-ABVHUcQREGSejjKyoITANI5FDJ1k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwOGEzNjc3NDU0NjQ3MmVhYjczNjJmNDRjZjRhNTBj.jpg
BÓK

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja