Kőkemény csuklóharc, három magyar indul a nagy versenyen

Küzdősportok Világjáték
PUBLIKÁLÁS: 2023. szeptember 07. 11:00
Szaúd-Arábiába utaznak az erős emberek.
sk

A magyar szkanderesek évről évre egyre markánsabb nyomot hagynak a hazai és a nemzetközi sporttérképen. A világversenyeken a válogatott tagjai jól teljesítenek, színvonalas hazai versenyeket rendeznek, sportdiplomáciai szempontból egyre jobbak, egyszóval minden adott, hogy a korábbi kocsmasporttól eltávolodva egyre nívósabb, a semleges nézők számára is élvezhető sportteljesítménnyel hívják fel magukra a figyelmet. A Küzdősportok Világjátékán három magyar versenyzőért szoríthatunk. A női 65 kilogrammos mezőnyben Kőváriné Ivánfi Brigitta és Barzsó Henrietta, a paraszkanderosok között pedig Simon Dániel szerzett indulási jogot a Rijádban megrendezendő multisport versenyre.

 

Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi is ott lehetünk, és a magyarok hárman is asztalhoz állhatnak a Küzdősportok Világjátékán 

– mondta Csabai Atilla, a hazai sportági szövetség elnöke, aki a Szkander Világszövetség és a kontinentális szervezet alelnöke is egyben.

- Messziről indultunk, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, de folyamatosan bizonyítunk. A sportág egyre fogyaszthatóbb, látványos küzdelmeket láthat a közönség, nincs szükség különösebb szabálymagyarázatra a helyszínen vagy a tévéközvetítések során, hogy mi történik egy szkanderversenyen. És hála istennek vannak kimagasló tudással rendelkező magyar versenyzők, akik most, Szaúd-Arábiában is örömet okozhatnak a hazai sporttársadalomnak – mondta az elnök, aki sportági delegáció-vezető is lesz Rijádban.

A világbajnokság a közelmúltban fejeződött be Almatiban, ahol a legeredményesebb szkanderos Kőváriné Ivánfi Brigitta volt a megszerzett három érmével (ebben a sportágban több kategóriában is indulhatnak a versenyzők, és külön viadalokat rendeznek jobb-, illetve bal kézzel is).

 

- A vb-n a masters kategóriát 80 kilogrammban toltam, ez nagyobb erőfeszítésre késztetett. Rijádban 65 kilogrammban szereztem indulási jogot. Bízom benne, hogy dobogóra tudok állni. Multisport versenyen már szereztem érmet. 2018-ban a Nomád Világjátékokon ezüstérmes lettem, az volt a teljes magyar küldöttség első dobogós helyezése. Remélem, hogy erről a multisport eseményről is hozok haza érmet” – mondta a hétszeres világbajnoki arany mellett összesen tizennégy Eb-elsőséget begyűjtő világklasszis, aki hivatásos katonaként dolgozik a hétköznapokban.

Barzsó Henrietta szintén ebben a kategóriában lesz érdekelt. „Büszke vagyok, hogy képviselhetem hazámat Szaúd-Arábiában. Ez már a sportág krémje, ide bekerülni már nagy dolog. Keményen dolgozom azért, hogy legyen esélyem a dobogós helyezésre” – nyilatkozta a vb-ezüst-, és Eb-aranyérmes szkanderos.

Ez az egyik olyan sportág, amely nem szeret különbséget tenni az épek és a paraversenyzők között. A hazai szövetség pedig élharcosa ennek a szemléletnek. Nem véletlen, hogy paraszkanderos is lesz Rijádban. Simon Dániel a szigetszentmiklósi otthonában kialakított edzőteremben készül a Küzdősportok Világjátékára. „Életem egyik legnagyobb versenye lesz. Bár kerekesszékes vagyok, a szkander asztalnál fel tudok állni, így az álló kategóriában leszek érdekelt. Igaz, hogy a mezőnyben én leszek a legfiatalabb, és a legkönnyebb a mérlegelésnél, de szeretnék meglepetést okozni” – mondta Simon Dániel.

A Küzdősportok Világjátékának hazai koordinációját a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) látja el, a teljes magyar delegáció kiutazását pedig a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága támogatja. Az NVESZ információi szerint a szkanderosokon kívül magyar grapplingesek és jiu-jitsus is lesz Szaúd-Arábia fővárosában, de további sportágak bejelentése is várható az előttünk álló időszakban. A Küzdősportok Világjátékát októben 20. és 30. között rendezik meg Rijádban. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.