GYÓGYÍR

Óriási örömhírt kapott a Dárdai család: Németországban jelentették be

Címkék
dárdai team

LL

2023. június 5. hétfő 08:30

Micsoda kilátások! A legkisebb Dárdai fiú, Bence után a középső, Márton is Európa-bajnok lehet a korosztályában a német válogatott tagjaként.

Dárdai Pál számára balul sült el az újabb visszatérés a Hertha BSC kispadjára, hiszen két sikeres beugrás (2015, 2021) után, idén nem sikerült benntartania lubját a német labdarúgó-Bundesliga élvonalában. Ráadásul még a legidősebb fia, Palkó is kis híján az NB II-ig zuhant a Fehérvár játékosaként. A magyar edző fiai mégis gondoskodnak az örömhírekről ebben a nehéz időszakban.

Dárdai Pál (balra) mellett a középső fia, az utánpótlás-Eb-re készülő Márton
Dárdai Pál (balra) mellett a középső fia, az utánpótlás-Eb-re készülő Márton     Fotó: Nemzeti Sport

Dárdai Pál három fia közül a legfiatalabb, Bence pénteken éppen Magyarországon, az MTK stadionjában nyert Európa-bajnoki címet a német U17-es válogatott egyik erősségeként.

Most pedig kiderült, hogy rövidesen a középső Dárdai fiú, Márton lekopírozhatja öccse bravúrját. A Hertha 21 éves védőjét ugyanis jelölte bő keretébe Antonio Di Salvo, a címvédő (2021-ben éppen a magyarországi-szlovéniai kontinenstornán győztes) német utánpótlás-válogatott szövetségi edzője. 

Az U21-esek idei Eb-jét június 21. és július 8. között Románia és Georgia rendezi meg; az ellenfelek sorrendben Izrael, Csehország és Anglia lesznek. Németországban azért is kiemelt jelentőségű ennek a korosztálynak a szereplése, mert a 2024-es, hazai felnőtt Európa-bajnokságra a jelenlegi négynél is több játékost építenének be Dárdaiék soraiból a Nationalelfbe. Korábban a németek világ- és Európa-bajnok exklasszisa, Thomas Hässler elmondta, szerinte Dárdai Márton rövidesen akár a német A-válogatottban is helyet kaphat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16486987_auto_resized.jpg
origo.hu

Felborultak a lányok a motorral, erre odarohant egy férfi segíteni és megtörtént a katasztrófa - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20112_resized.jpg?avcount=1695959408
origo.hu

Latex bugyiban és melltartóban mutogatja magát a Nagy Ő és a Kőgazdag fiatalok sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488370_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elromlott a mosógép? Nem biztos, hogy kuka - ezek a hibák simán orvosolhatók!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489253_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij mindenkit megnyugtatott: védelmi minisztere nem az amerikai adófizetők milliárdjaival, hanem az ukrán adófizetők pénzével szökött meg!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16487572_auto_resized.png
metropol.hu

„Tamás jól érzi magát és éli az életét” – új otthonra talált a fiú, aki 18 évesen lett hajléktalan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488816_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Két férfi próbálta agyonverni egymást az 1-es villamoson – kis híján egy nőre is rázuhantak (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20113_resized.jpg?avcount=1695959408
origo.hu

Meglepő dolog derült ki a TV2 sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16487528_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megvannak a dobogósok: közülük kerül ki A Konyhafőnök idei győztese!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489036_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem volt mindig mit ennünk" – kemény gyerekkora volt a TV2 kőgazdag bombázójának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16485982_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elviselhetetlen a fájdalma a megvakított kemecsei édesanyának, újra gyászol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1695959408
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20090_resized.jpg?avcount=1695959408
mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/ViGc4J2nEyKL4AWQ4dnnUQ38whvr5SyREEXFA6VLIOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgxZTA0MThmMTJlYjRjNmM4YTcxOGExNjFmNGU4Nzg0.jpg
Liverpool

"Élmény vele futballozni" - Szoboszlai a gép, megint ámulatba ejtett

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/yXHcIZJJ-8Xt2FDc_h7ssrUu8QxIOH6ZVf9nXTy3ae0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMmY5MzVkNjNlMjRkNmE4MGM1ZDQ5ZDc1MTZiZmJm.jpg
Stílus

A visszafogottól az extravagánsig: lelepleztük Szoboszlaiék civil ruháit a válogatottban – videó