Karrier

Megtudtuk, mire készül Dárdai Pál, gyorsan visszautazott Berlinbe

GG

Létrehozva: 2023.01.31.

Borzalmas formában van a Hertha labdarúgócsapata, amelynél Dárdai Pál korábban többször is megmentőként segédkezett.

Villámlátogatásra érkezett haza az elmúlt hét végén a magyar labdarúgó válogatott egykori szövetségi kapitánya Berlinből. Dárdai Pál együtt bulizott egy keveset az újpesti rapperrel, Curtis-szel csütörtökön, majd kilátogatott a Fradi meccsére, ahol szembesült a ténnyel, a hazaiak döntetlenre zártak a sereghajtó Vasassal. Másnap régi haverjával, Egressy Gáborral tűnt fel a kecskeméti stadion lelátóján. Persze nem véletlenül fagyoskodta végig a meccset, fia, Palkó ugyanis pályára lépett a Vidiben.

Dárdai Pál csak pár napot töltött Magyarországon  Fotó: Török Attila

A Bors információja szerint az idősebb Dárdai teljesen tisztában van a Hertha csapatánál történtekről, a sportigazgató menesztéséről, azzal, hogy a csapat rossz helyzetben van, és az edzőváltás is felmerült. Dárdai hétfőn ugyan vissza utazott Berlinbe, de nem igazán foglalkozik Fredi Bobic menesztésével, nem kommentálja a dolgokat, nem beszél az esetleges visszatéréséről

Mint ismert, Dárdai 1997 elejétől 25 évig szolgálta a Herthát. 2012-ig futballistaként, ezalatt 286 élvonalbeli Bundesliga-mérkőzésével a klub csúcstartója lett, majd utánpótlásedző, két időszakban pedig vezetőedző volt a berlinieknél.

A Hertha 18 fordulót követően kieső helyen áll a német bajnokságban. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/HtTPGiwCnKQVUocgLJDB1w5S8mitSgKzl632Vvt50g8/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI1ZmQ2NjE4ZmUyYTQ5Y2NhMDAwNDc0YTE4NGMxMTQ1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Máris visszasírják Dárdait Berlinben

Megint a kiesés ellen harcol a csapat.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711686912
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711686912
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711686912
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított