Öröm

Óriási öröm érte a magyar olimpikon anyukát

Bors

Létrehozva: 2022.08.21.

A kisbaba születése után meglett az államvizsga is.

Nem sokkal kisfia megszületése után sikeres államvizsgát tett a TF-en Kovács Sarolta olimpiai bronzérmes, világbajnok öttusázó, aki ott lesz a szeptemberi székesfehérvári Európa-bajnokságon. Az olimpiai bronzérmes sportolónő rajongva beszél lassan három hónapos kisfiáról, aki mellett egyetemi államvizsgájára is fel tudott készülni. 

Vincent, vagy ahogy becézzük, Vini nagyon jó baba, az éjszakákat is végigaludta kezdetektől fogva. Hogy én mégsem aludtam, annak az volt az oka, hogy éjjel készültem a születése miatt elhalasztott vizsgámra és az államvizsgára 

– mondja a népszerű Saci, aki a Borsnak azt is elárulta, hogy bár izgulós típus, az államvizsga előtt mégis nyugodt volt. Annyi könnyítést kapott ugyanis az egyetemen, hogy elsőként mehetett be vizsgázni, így ideje sem volt izgulni.

 

- Vinit ekkor hagytam először itthon, az apukája (Tar Bálint labdarúgó – a szerző) maradt vele, és mivel mindent előkészítettem, tudtam, nem lesz gond itthon. Rövid ideig voltam távol, mert az utazás és a vizsga belefért három órába – meséli a székesfehérvári versenyző, aki aztán a diplomaosztójára már magával vitte Vincentet, akire Saci bátyja és sógornője vigyázott. Megszületése óta Vincent nagyot nőtt, és már igazi sportos életet él.

- Sokszor kocsikázunk, hátul ül a babaülésben, és felszereltünk egy tükröt, hogy mindig láthassam őt. Egyre gyakrabban kijárok az Alba Volán telepére a régi társakhoz, edzést is tartottam a kicsiknek, sőt, Vörös Zsuzsával már a tatai edzőtáborba is elvittük Vinit, amikor az ifiversenyzők készültek a táborban. Természetesen apukája sportágával is ismerkedik a fiunk, volt már focimeccsen, és azt mondják, hogy focista lába van – meséli nevetve Saci.

Tarné Kovács Sarolta nagyon várja a szeptemberi székesfehérvári Európa-bajnokságot, a tervek szerint Vincenttel mindennap szurkolni fog az utódoknak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188844_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191475_auto_resized.jpg
vg.hu

Tiltakozás fogadta Németországban a Budapesten nemrég fellépő orosz operaénekesnőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955112
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szeretlek téged minden apró részletedben" - megható sorokkal és szerelmes fotókkal üzent férjének Vasvári Vivien

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/xmrnFdiqFS8VaxALxTaGpzKZnFmFcpoA8A-ETeSntng/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM5ODI3MWNjNGJjNTQxZWVhZTcwYmQwY2E1OTMzNWZl.jpg
Gyász

Hatalmas veszteség érte a magyar sportot: az Eb-n halt meg a bajnokunk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el