Csollány Szilveszter

Volt edzője rávenné Csollány Szilvesztert az oltakozásra

Létrehozva: 2021.12.14.

Módosítva: 2021.12.14.

Miközben egy ország imádkozik Csollány Szilveszterért, az olimpiai bajnok legendát műtüdő segítségével próbálják megmenteni.

Szurkolók milliói mellett edzője is imádkozik Csollány Szilveszter olimpiai bajnok tornászért. Az 51 éves sportoló novemberben lett rosszul, tüdőgyulladással szállították a soproni kórházba. A gyorsan romló állapota miatt később Budapestre, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe került. A koronavírussal fertőzött sportolót műtüdő tartja életben, korábbi edzője is csak reménykedni tud abban, hogy felépül.

– Csak pletykákat hallok Szilveszterről, ezek nem nyugtatnak meg, igaz, nem is ejtenek kétségbe – nyilatkozza Vereckei István, Csollány egykori edzője. – Sajnos a feleségével, Judittal sem tudok kapcsolatba lépni. Szilas amúgy egész életében óriási harcos volt. Relatíve fiatal a szervezete, hiszen mindössze 51 esztendős, erősen reménykedem abban, hogy felgyógyul.

Az egész ország azért szurkol, hogy felépüljön az olimpikon

Vereckei szerint az extornász hibázott, amikor megtagadta az oltások felvételét.

– Ha kikerül a kórházból, amiben erősen reménykedem, arra kérem őt, hogy azonnal oltakozzon – teszi hozzá Vereckei, akit azért is lepett meg a betegség híre, mert Csollány rendszeresen sportolt, elmondása szerint félmaratoni távokat futott le.

Az úgynevezett felnőttkori légzési elégtelenség tünetcsoporttal kezelt emberek terápiájában az ECMO-eljárás is egy jó esély a gyógyulásra. Tüdőgyógyászok szerint míg gépi lélegeztetés esetén a szerkezet befújja az oxigént különféle nyomásviszonyokkal, addig az ECMO lényege az, hogy a beteg vérét az egyik főérből bevezetik a gépbe, onnan az oxigénnel dúsított vért visszaáramoltatják a vérkeringésbe, és ezzel biztosítják a tüdő teljes tehermentesítését.

Tóth Dávid: Nem tudom elképzelni, hogy ne gyógyuljon meg

Az Exatlon versenyzőjéért egykori csapattársa, a világbajnok kajakos Tóth Dávid is aggódik:

– Minden nap gondolok rá. Nagyon közel kerültünk egymáshoz. Nagyon fontos lett számomra és nem tudom elképzelni azt a lehetőséget, hogy esetleg ne épüljön fel – kezdte a Bors újságírójának Tóth Dávid, aki elmesélte, mikor beszéltek utoljára Szilveszterrel.

– Legutoljára december 2-án beszéltünk telefonon. Akkor már nem volt jól. Felesége is nagyon rosszul viseli ezt a helyzetet és direkt azért nem is hívom fel nap, mint nap, hogy ne traktáljam még tovább. Szeretném biztosra mondani, hogy fel fog épülni mihamarabb, és lehetőségem lesz még jó sokat beszélni vele. Egy nélkülözhetetlen része lett Szilveszter az életemnek és remélem még hosszú ideig az is marad – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633813
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633813
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/WsoYEn1w5pxLhbF3IHK3jO3YmxbGBMo-luDWfztoiiU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyZjI5M2U4MjZjYjRkZGNhYWY0NjdmMzA0ZTk2MWJi.jpg
IMÁDAT

"Hiányozni fognak ezek a társak" – Szoboszlai Dominik meghatottan búcsúzik

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/FXaninBQcvRCcSsPW5z9S42HV4TbjpHbDGsidf2pjVY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiMjc5MmMzMjcxOTRkYjU5Yjg3M2U0YTIxYmI4NzE2.jpg
Visszatérés

Visszatértek a Liu testvérek: bejött, amire mindenki számított