Dánia megtanulta félni Szita Zoli nevét – interjú

Dánia megtanulta félni Szita Zoli nevét – interjú

Dánia
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 16. 08:15
Az első öt meccs bravúrjai után a maradék kettőre kifogyott a szél kézilabda-válogatottunk vitorlájából, de Eb-kilencedik helye így is méltányolandó. A 21 éves válogatott Szita Zoltántól, a pokoli lövőerejű balátlövőtől kérdeztünk, aki jelenleg a lengyel Wisla Plockban játszik.
Szabó Sándor

Elégedett vagy lehetett volna ennél jobb?

Mielőtt kiutaztunk Svédországba, a Halálcsoport – abban rajtunk kívül Oroszország, Dánia, Izland szerepelt –, tagjaként nálunk senki sem fogadott arra, hogy középdöntőbe kerülünk, de hiányérzet maradt bennem, mert lemaradtunk a tokiói olimpiáról.

Meglepő, hogy nevelőegyesülete, a Veszprém kölcsön passzolta Balatonfüredre, majd végleg eladta a lengyel bajnokságba.

Egy magamfajta fiatal játékos csakis profitálhat abból, hogy külföldön fejlődhet. Nem is akárhogyan, hiszen a Bajnokok Ligájában jól szereplünk. Nem kizárt, hogy Xavi Sa­baté edzőnk irányításával ott leszünk a négyes döntőben.

Malmőben egész Dánia megtanulta rettegni a nevét.

Már a 2019-es vb-n is ötöt dobtam nekik, ugyanennyit most is kaptak tőlem.

Összesen 304 kézilabdázó sorában 20 góljával az Eb-sorrendben 55. lett.

Ennek magyarázata az, hogy szívesen dobok kapura akár kilenc méterről is, a lövő-erőmmel pedig nincs baj.

Amikor az Eb-rajt előtt véglegessé vált, hogy a szegedi átlövő Bodó Richárd nem utazik, az Eb-n később az All Star-válogatottba bekerült, szintén szegedi Bánhidi Bene nem tűnt elkeseredettnek. Azt mondta: a világ egyik legintelligensebb játékosától számíthat a gólpasszokra.

Ha ezzel rám célzott, az megtisztelő. Pedig az Eb-készülődés során igen kevés idő maradt az összecsiszolódásra.

A kontinensbajnokság hetedik meccsén a döntetlen is elég lett volna az elődöntőhöz, mégis csúnyán kikaptak Portugáliától.

Talán elfogyott az erő. Min­den­esetre belekaptak a szemembe, kiesett a kontaktlencsém, a hajrában már nem segíthettem, mert annyira fájt a szemgolyóm.

Nem tévedünk nagyot, ha feltételezzük: ön a Plock-drukkerek kedvence!

Sajnos kevesen beszélnek angolul, ezért nem tudunk kommunikálni, viszont lépten-nyomon tapasztalom, hogy a „lengyel–magyar két barát” évszázados szlogene tökéletesen igaz.

Mivel ön mind a hét meccsen lőtt gólt, esetleg nem kapott vételi ajánlatot a Plock vezetése?

Nem tudok róla, de most minden erőnkkel a május végi BL-négyes döntőbe jutásra összpontosítunk.

Hozzáértők állítják, a 2022-es magyar–szlovák közös rendezésű Eb-re acélos magyar válogatott alakulhat.

Ha rátermett szakvezetőink így építkeznek tovább, mint eddig tették, ez kétségtelen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.