Görbicz: Egész évben ezt a pillanatot várom

Görbicz: Egész évben ezt a pillanatot várom

Görbicz Anita
PUBLIKÁLÁS: 2019. május 11. 10:15
K. D.

Ötödik BL-győzelmére készülhet a Győr női kézilabdacsapatának 35 éves csapatkapitánya, Görbicz Anita, akinek ha sikerül a bravúr, klubtársával, a brazil Eduarda Amorimmal történelmet ír. Még nem volt olyan játékos, aki egy csapat színeiben öt BL-trófeát nyert volna. De nem csak ebben lesz egyedülálló a két klasszis. Arra sem volt még példa, hogy egy együttes zsinórban háromszor győzzön Európa legrangosabb kupasorozatában.

– Bár a 11. BL-elődöntőmre készülök, mégsem lehet megszokni ezt az érzést. Minden reggel azért kelek fel, azért hajtok egész évben, hogy újra és újra részese legyek annak, hogy tíz­ezer ember nekünk szurkol a Final Fourban. A különbség talán csak annyi, hogy már nem izgulok annyira – mondta a Borsnak Görbicz.

A mai elődöntős ellenfél a norvég Vipers Kristiansand lesz. A skandináv csapatot jól ismerhetik Danyi Gábor lányai, hiszen az idei szezonban kétszer is találkoztak a felek, ráadásul mindkétszer könnyed sikert arattak a magyarok. Hazai pályán 39-23-ra, idegenben 33-26-ra győztek.

– Abból a két meccsből sok tanulságot le tudtunk vonni. Jól ismerjük egymást, tudjuk, mire képes a Kristiansand, de a mai egy teljesen új meccs lesz, a pillanatnyi forma dönt majd. Nem abból a két találkozóból kell kiindulni, úgy gondolom, sokkal keményebb, harcosabb összecsapásnak lehetnek szemtanúi a szurkolók a Papp László Sportarénában – fogalmazott a 35 éves irányító. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.