Ahogy a magyar válogatottal, úgy Bánhidivel sem bírtak a szlovénok, akik összesítésben 51-50-re maradtak alul a vb-selejtezőn, így nemzeti csapatunk ott lesz az olimpiai kvalifikáció szempontjából is fontos jövő évi, berlini tornán.
A kolosszális méretű beállóst szabályos keretek között képtelenek voltak megfékezni a szlovénok, akik többször odavertek neki, és egy-egy támadás alkalmával kis híján a mezt is lerángatták róla.
– Két nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl – fogalmazott a Borsnak a fáradhatatlan Bánhidi, aki szerint a rivális olykor-olykor durván védekezett. – Meccs közben is megérzem a pofonokat, de másnap reggelre jön ki igazán a fájdalom. Azonban már nem érdekel, hozzászoktam, mert mindig fáj valamim. Főleg egy ilyen hosszú szezon után – tette hozzá a beállós, aki a Szegeddel bajnoki címet is ünnepelhetett az idén.
A hatalmas termetű kézilabdázó sokat dolgozik az izomzatán, mert mint mondta, posztjához elengedhetetlen, hogy jó erőben legyen.
– Ha csak heti egy meccsünk van, akkor kétszer megyek az edzőterembe, de két mérkőzés mellett csak egyszer tudok kondiba járni – mesélte edzéstervét Bánhidi, aki legtöbbször saját testsúllyal edz, de hatalmas súlyokat, sőt traktorkerekeket is előszeretettel emelget.
– Nem szeretem magam megerőltetni, úgyhogy például guggolni is csak száz kilóval szoktam. Nem viszem túlzásba – szerénykedett a kézis, aki azért további izomzatot pakolna magára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.