Hosszú Katinka célba veszi a 115 milliós jutalmat

Hosszú Katinka célba veszi a 115 milliós jutalmat

Kozák Danuta
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 28. 10:15
Lényegében semmit nem változott az olimpiai helyezettek javadalmazása – tudta meg a Bors. Az egyéni arany, akárcsak Londonban, továbbra is 35 millió forintot ér majd.
Bors

Az idei nyári játékokon elért helyezetteket ugyanolyan összegben honorálja majd az állam, mint négy éve tette Londonban. Az egyéni olimpiai arany továbbra is 35, az ezüst 25, a bronz pedig húszmillió forintot jelent a sportolónak, sőt, habár olimpiai pont nem jár érte, még a 7-8. helyezettek is kapnak némi aprót, konkrétan négy-, illetve kétmillió forintot.

Az elmúlt évek gyakorlatának meg­felelően a páros eredmények után a fenti összegek kilencven szá­zalékát, a kajak négyes, illetve az úszóváltó teljesítményei után a nyolcvan százalékát kaphatják a tagok, a csapatsportágaknál het­­ven százalék a javasolt összeg.

Változás egyedül abban áll, hogy amíg korábban egy-egy sportoló a három legjobb eredménye után kaphatott jutalmat, addig a brazíliai seregszemlén várhatóan valamennyi helyezés beleszámít majd a dotációba. Megéri tehát sok számban sikeresnek lenni.

Ez a rendszer vélhetően leginkább Hosszú Katinkának kedvez, aki hat számban áll rajthoz. Amennyiben beigazolódik az Olympic Medals Predictions oldal szakértőinek előrejelzése, és a magyar úszófenomén valóban két arannyal, illetve egy-egy ezüsttel és bronzzal zár, akkor nem kevesebb, mint 115 millió forinttal gazdagodik.

Négy éve a legtöbb pénzt a kajakos Kozák Danuta kasszírozta (arany egyesben és négyesben: 63 millió Ft), az úszó Gyurta Dániel (egy arany mellett egy-egy 5. és 6. helyezés: 58), valamint Kovács Katalin (arany négyesben, ezüst kettesben: 50,5) előtt.

19 érmet jósolnak

Az Olympic Medals Predictions oldal a riói olimpián az előkelő 11. helyre várja Magyarországot az éremtáblázaton: hét arany-, öt ezüst- és hét bronz­éremmel.

Apró szépséghiba, hogy a férfi kardcsapatnak is ad­nak egy harmadik helyet, pe­dig eb­ben a fegyvernemben már nincs csapatverseny a játékokon.

Aranyak

Kajak-kenu (3): férfi K–2 200 méter (Horváth Bence, Szomolányi Máté), női K–2 500 méter (Szabó Gabriella, Kozák Danuta), női K–4 500 méter (Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina) Úszás (2): Hosszú Katinka (200 vegyes és 400 vegyes) Öttusa (1): Kovács Sarolta Vízilabda (1): női válogatott

Ezüstök

Kajak-kenu (3): női K–1 500 m (Kárász Anna), férfi K–4 1000 m (Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás), C–2 1000 m (Vasbányai Henrik, Mike Róbert) Úszás (2): Hosszú (200 m hát), Cseh László (200 m pillangó)

Bronzok

Vízilabda (1): férfiválogatott Vívás (3): Imre Géza (párbajtőr), Szilágyi Áron (kard), férfi kardcsapat Úszás (3): Hosszú Katinka (100 m hát), Cseh László (100 m pillangó), Verrasztó Dávid (400 m vegyes)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.