Radó András zsarolja a klubját?

Radó András
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 19. 10:30
Új ajánlatot tett az FTC Radó Andrásért a Haladásnak. 450 ezer eurót fizetnének a csatárért, aki sérülésre hivatkozva kihagyta az elmúlt két fordulót.
(turcsik)

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezetője lapunknak megerősítette, újabb ajánlatot kaptak Radó Andrásért. A sportvezető nem árulta el, melyik klubtól, ám a Nemzeti Sport úgy értesült, hogy a húszéves játékosért a nyár elején már bejelentkező Ferencváros kínált újabb, magasabb összeget.

Meg nem erősített információ szerint 450 ezer eurós, vagyis 140 millió forintos ajánlatról van szó. A Genk a tavasszal 700 ezer eurót kínált, ám Radó nem akart a belga csapatba igazolni.

– A tulajdonosok döntenek – mondta Tóth. – Augusztus 31-ig eldől András sorsa. A belga ajánlat a múlté, a mostani megkereséssel kapcsolatban nem mondhatok részleteket.

Felreppent a hír, hogy Radó sérülésre hivatkozva azért nem lépett pályára az elmúlt két fordulóban, mert így szeretné kikényszeríteni, hogy elengedjék. – András jelezte nekem, hogy sérült. Vizsgálaton is volt, így nincs okom megkérdőjelezni a szavahihetőségét – tette hozzá Tóth.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.