Az apallic szindrómát más néven tartós vegetatív állapotnak nevezik, ami afféle éber kóma. Vagyis a beteg képes ugyan lélegezni, a vérkeringése stabil, sőt izommozgás is megfigyelhető nála, viszont tudatosan semmire sem reagál, ugyanis az agy kérgi része gyakorlatilag halott.
A Format osztrák híroldal szerint félő, hogy Schumacher már sosem épül fel tökéletesen. Hasonló következtetésre jutott a Mirror angol lap is, amely a bordeaux-i egyetem neurológus professzorára, Jean-Marc Orgozóra hivatkozik: „Minden nap, minden hét, amit kómában tölt, csökkenti az esélyét, hogy javuljon az állapota.”
Az expilótát a grenoble-i kórházban jelenleg szondán keresztül etetik, naponta lemossák a testét, és rendszeresen mozgatják, hogy elkerüljék a felfekvéseket, valamint a hosszú fekvésre kényszerülő betegeknél a leggyakoribb halált okozó tüdőgyulladást.
S hogy meddig tarthat ez a vegetatív állapot? A pozitív példák – vagyis akiknek sikerült felébredniük belőle – mellett orvosi szaklapok szerint akadnak olyanok, akik idővel visszanyerik az éberségük bizonyos fokát, míg másoknál évekig, sőt évtizedekig is eltarthat a stagnálás, a leghosszabb megfigyelt állapot eddig 37 év volt.
Németországban jelenleg közel tízezren fekszenek ilyen éber kómában – amikor a beteg nem kommunikál, nem tudja mozgatni a testét és enni sem képes önállóan –, s a családtagjaik csak reménykedhetnek, hogy egyszer visszakapják szerettüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.