Minden olimpiát sok találgatás előz meg, hogy kit ér az a megtiszteltetés, hogy meggyújthatja az olimpiai lángot. A gyakorlat az, hogy csak a nyitóceremónián derül ki a neves kiválasztott személye, aki sportolói múltján túl mindig valamilyen más jelentős értéket is képvisel. A britek, akik mindenre fogadnak, természetesen erre is feltehetik a pénzüket, a legnagyobb eséllyel Steve Redgrave- et lehet megfogadni: minden idők legsikeresebb brit olimpikonjával kapcsolatban azonban a szakemberek szkeptikusok.
– Hiába ő a legesélyesebb a fogadóirodáknál – mondta a Ladbrokes fogadócég szóvivője, Jessica Bridge –, Amerikában azt sem tudják, kicsoda, úgyhogy nem hiszem, hogy ő lesz a befutó.
Sebastian Coe olimpiai bajnok atléta, a szervezőbizottság elnöke cáfolja, hogy ő gyújtaná meg a lángot.
– Hogy nézne ki, ha magam mellett kampányolnék, ráadásul nagyon sok teendőm lesz a játékok ideje alatt – fogalmazott a népszerű sportoló.
Legendás szereplők
1936-tól gyújtják meg az olimpiai lángot a játékok kezdetén, a láng idén május 19-én indul Görögországból, hogy 70 nap alatt 13 ezer kilométert megtéve, Londonba kerüljön. A lánggyújtó személye a legtöbbször szimbolikus volt.
1964, Tokió:Josinori Szakai aznap született, amikor a hirosimai atomtámadás érte Japánt, nem sportoló volt, csak egy „hétköznapi ember”.
1968, Mexikóváros:Norma Enriqueta Basilio de Sotelo személyében először gyújtotta meg a lángot nő.
1996, Atlanta:a Parkinson-kórban szenvedő Muhammad Ali alakítása a mai napig emlékezetes.
2000, Sydney:az aboriginal lakosságot képviselő olimpiai bajnok, Cathy Freeman atléta volt a szerencsés.
Beckham is szóba került
Az esélyesek között csak brit hírességek találhatók
Steve Redgraveevezős (50 éves) 1-2-höz
Kelly Holmes atléta (42 éves) 7-1-hez
Daley Thompson atléta (54 éves) 7-1-hez
Tom Daley műugró (18 éves) 7-1-hez
Chris Hoy kerékpáros (36 éves) 7-1-hez
Sebastian Coe atléta (56 éves) 7-1-hez
Roger Bannister atléta (83 éves) 14-1-hez
Kate Middleton hercegnő (30 éves) 20-1-hez
David Beckham focista (37 éves) 25-1-hez
II. Erzsébet királynő (86 éves) 25-1-hez
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.