A következő két hétvégén öt generáció magyar slágerei közt száguld az időben a Csináljuk a fesztivált! slágerbusza. A volánnál továbbra is Rókusfalvy Lili és Fodor Imre várja a hazai könnyűzene rajongóit. Az ötödik évadban két elődöntőben versenyeznek a dalok a fináléba jutásért. A január 17-i hétvégén majd a következőn, ezúttal szombaton és vasárnap is tizenöt-tizenöt produkció verseng a döntős helyért. Az izgalmak fokozására a szombati adásban csak a stúdióközönség pontszámai derülnek ki, a zsűri értékeléséig aludni kell egyet.
A korszakok és műfajok nagy találkozásának szombati adásában Gájer Bálint ismét elvarázsolhatja a publikumot. Balázs Klári aranygombba rejtett szerelmi vallomásként juttatta tovább a Szeretni kell című örökzöldet, amely az első Korda György-dal volt, amelyet hatévesen megismert. Dér Heni egyik kedvenc Neoton-slágerével, a Holnap hajnaliggal tér vissza. Az 1960-as, 70-es éveket Kovács Kati táncdalfesztivál-győztes produkciója, az Add már, Uram az esőt! képviseli Gubik Petra előadásában, valamint Pál Dénes az Echo együttes Gondolsz-e majd rám? című klasszikusát kelti újra életre. Szintén ebből a korszakból énekli Pély Barna Szécsi Páltól a Szeretni bolondulásigot. Az 1990-es évek végéről a Tátrai Band sikerdalával, a Hajnali széllel érkezik Baricz Gergő. A magyar könnyűzene 21. századát Tóth Gabi nyitja, a Kormorán Ki szívét osztja szét című folk-rock balladájával. Pásztor Anna kabócák zenéjével tölti meg a stúdiót, újra felcsendül a Quimby dala 2005-ből, az Autó egy szerpentinen.
A vasárnapi adásban hét sláger tér vissza. Vastag Csaba és Vastag Tamás az LGT 1977-es Jóbarátok vagyunkkal indítják az estét. Ezt követően Radics Gigi, szintén ebből a korszakból énekli Cserháti Zsuzsától A boldogság és én című dalt. Visszautazva az időben, a táncdalfesztiválok aranykorát idézi meg Czakó Juli a ’67-es győztessel, a Zalatnay Sarolta által híressé vált Nem várok holnapiggal, míg Koós Réka a ’69-es nyertes Egy fiú a házból című Késmárki Marika-slágerrel igyekszik a döntőbe. A Korda György aranygombját megszerző Charlie-klasszikus, az Az légy, aki vagy Gudics Mátétól hangzik el. Császár Előd és Eördögh Alexa duettjével, a Tiltott szerelemmel Balássy Betty és Varga Feri lép színpadra. Az időutazás a házibulik elmaradhatatlan dalával, a Nem táncolsz jobban, mint én című Lóci játszik szerzeménnyel ér véget Csonka András előadásában.

A válogató adások újranézhetők a Médiaklikk.hu oldalon, az ötödik évad slágerei pedig a Petőfi Rádióban is hallhatók.
Csináljuk a fesztivált! első elődöntő – január 17-én és 18-án, szombaton és vasárnap 19:35-től a Dunán.
Az adás után Kulissza a Médiaklikken, a YouTube-on és a Spotify Petőfi Podcast csatornán – ahol minden kiderül.
Főkép forrása: MTI/Bruzák Noémi
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.