A Duna műsorvezetője nyughatatlan embernek tartja magát, mindig több dologgal foglalkozik egyszerre, a kert viszont az a hely, ahol képes elmélyülni egyetlen tevékenységben. Erkélyén nevelt növényei mellett mindig ténykedett szülei, sőt már nagypapája kertjében is.
– Legutóbb még nem nekem kellett ősszel foglalkozni a telekkel, de most hogy megörököltem, már ez a feladat is rám hárul. Az őszi teendőkön túl azt tervezem, hogy veteményest is létrehozok, gyümölcsfákat is ültetek, és unokámnak is szánok egy fát – árulta el Radványi Dorottya, aki arra törekszik, hogy megőrizze szülei örökségét unokája számára is.
A tervezésben segítsége is van, hiszen az Almárium állandó szakértőitől kert-és növényápolással kapcsolatos tippeket is kap.
– Nagyon örültem, amikor az egyik adásban éppen arról volt szó, hogy télen is lehet a virágos ládákba ültetni például mángoldot, és mindig örömmel hallgatom az egészséges táplálkozással kapcsolatos szakértői tanácsokat is – mondta az Almáriumban heti rendszerességgel visszatérő szakértőkről. A Duna délutáni magazinjában újdonság, hogy állandó műsorvezető-párosok köszöntik a nézőket. Radványi Dorottya elmondta, Banner Gézával nagyon harmonikus a munkakapcsolatuk, mindig megbeszélik, kihez melyik téma áll közelebb és egymást támogatva segítenek, hogy jó és informatív beszélgetések szülessenek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.