Megfagynak az ukránok, Moszkva energiaválságba taszította az országot az erőművek elleni szüntelen támadásokkal, és a polgárok fűtetlen, sötét otthonokban fáznak. A Kijevben élők mindennapjait az áram-, fűtés- és vízhiány határozza meg, miközben a tél a legkeményebb arcát mutatja.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy csak januárban mintegy 600 ezer ember hagyta el Kijevet. A háború előtt közel négymilliós város lakosságát ma körülbelül kétmillió főre becsülik. Makszim Timcsenko, a DTEK ukrán állami energetikai holding vezérigazgatója szerint az orosz támadások következtében az energetikai infrastruktúra folyamatos célpont, és ha ez így folytatódik, az ország működőképessége kerül veszélybe.
Ukrajna állítása szerint a túléléshez 1 milliárd dollár értékű energiaellátásra van szüksége. A szövetségesek tömeges felszerelések küldésével válaszoltak, a helyi hatóságok azonban nehezen tudják a hálózatra csatlakoztatni például a gázturbinákat és a mobil kapcsolt energiatermelő erőműveket, mondta el több, a berendezések telepítésével foglalkozó szakember a Kyiv Independentnek.
Nincs összesítés arról, hogy mennyi berendezés van üzemen kívül, vagy ezek hol találhatóak.
„A fő aggodalom az, hogy a berendezéseket leszállítják, de túl sok időt vesz igénybe a csatlakoztatásuk vagy a telepítésük.”
Egyes külföldi berendezések telepítéséhez és üzemeltetéséhez az ukrán technikusoknak képzésre van szükségük. Mivel azonban a külföldi szakembereknek háború idején nagyrészt nem tudnak belépni az országba, csak távolról tudnak tanácsot adni az ukránoknak - írja a Ripost.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.