A Tisza Párt vezetői nem véletlenül nem akarják felvállalni azt a politikát, amely korábban már megbukott. A "Magyarország 2027-2035 konvergenciaprogram" című tervezetet a rendelkezésre álló információk szerint a Tisza párt gazdasági munkacsoport vezetője, Dálnoki Áron dolgozta ki. Ebben pedig az áll, hogy a magánnyugdíjpénztárak bevezetése mellett az özvegyi nyugdíjat is megadóztatnák.

A kiszivárgott dokumentumból kiderül, hogy nem csupán a családosokat és a munkavállalókat szorongatná meg a Tisza Párt. A Tisza megszorító csomagjának egyik része az özvegyi nyugdíjak megadóztatásáról szól. A tervezetben az áll, hogy szolidaritási adókat vezetnének be, amelyeket a meglévő járulékokon felül vonnának le. Ez a nyugdíjasokat is érintené, mivel a szolidaritási adóba beletartozna egy 20 százalékos özvegyi nyugdíjadó is.
A Tisza ezzel súlyos pénzeket venne el az elözvegyült nyugdíjasoktól, akiknek saját maguknak kell gondoskodniuk a megélhetésükről. A magánnyugdíjpénztárak bevezetésével pedig nem az állam, hanem a magántőkés szervezetek állnának a nyugdíjak mögött, amely kiszámíthatatlanná tenné a nyugdíjakat.
A nyugdíjak megadóztatásáról már Simonovits András, a Tisza közgazdásza is mondta, a Tiszának előbb meg kell nyernie a választást, utána következhetnek a megszorítások.
Ezek után pedig a közgazdász arra is kitért, hogy a nyugdíjak megadóztatása is tervben van. Ezt egy másik interjúban ki is fejtette. Ugyanis szerinte a mostani nyugdíjrendszer túl bőkezű, ezért azokon degressziót kellene alkalmazni.
Leegyszerűsítve mondom, olyan a degresszió, ami most is működik nagyon kicsit hogy a legmagasabb nyugdíjakat plusz 10-20%-kal megadóztatják. Ezt a degressziót lehetne fokozni.
– fejtette ki a Tiszát támogató közgazdász.
A Tisza több embere is arról beszélt, hogy nemcsak nyugdíj adót kellene bevezetni, hanem a 13. havi nyugdíjat is el kellene venni az idősektől. Petschnig Mária Zita, a Tisza Párt programírója még a 13. havi nyugdíj eltörlését is felvetette.
Zsigó Róbert Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese videójában arról beszélt, hogy a 20 százalékos nyugdíjadó kivetésével az öregségi és az özvegyi nyugdíjakra is terhet helyeznének, ez pedig egy átlag nyugdíjasnak havi 49 ezer forintos elvonást jelentene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.