Agárdi Szilvia őszintén beszél új videójában látássérüléséről és arról, van-e rá esély, hogy újra láthassa a színeket. A kérdést egy követője tette fel neki, amire az énekesnő tőle megszokott módon, türelmesen és kedvesen reagált. Szilvi régóta nyíltan beszél veleszületett látássérüléséről, ami 2021-ben drámai fordulatot vett, amikor végül teljesen elveszítette a látását.

Én végleges diagnózist kaptam a szembetegségemmel kapcsolatban
– kezdte az énekesnő a videóban.
Még a tavalyi év során Zalaegerszegen egy nagyon-nagyon neves és fantasztikus professzornál jártam és ő megtalálta a szembetegségemet, hogy miért vesztettem el a látásomat. Ez pedig nem más volt, mint a teljes retinaleszakadás. Megkérdeztem tőle, van-e erre gyógymód jelenleg, majd azt mondta: 'Nézze, nem akarom önt hitegetni, nincs. De ha lenne, én lennék az első, aki szeretné ezt végrehajtani és meggyógyítani, de jelenleg még nincs erre lehetőség'
– idézte fel az énekesnő.
Majd hozzátette, hogy elvárások nélkül érkezett a vizsgálatra, mivel tudta, mivel fog szembenézni és csak megerősítést szeretett volna, hogy létezik-e remény számára.
Nagyon-nagyon kedves volt, és az az igazság, hogy én úgy mentem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim. Tudtam, hogy mivel fogok szembenézni, csak egy megerősítést szerettem volna, hogy van-e remény, vagy nincs remény. De azt szokták mondani, a remény hal meg utoljára, a hit pedig megmarad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.