Hatalmas siker: újabb diplomát vehet át Zimány Linda

Zimány Linda
PUBLIKÁLÁS: 2026. január 12. 12:40
A Mokkában osztotta meg az örömhírt a szőke szépség. Zimány Linda két évvel ezelőtt ült vissza az iskolapadba, nemrég pedig sikeres vizsgát tett.

Egykor modellként ismerhette meg az ország Zimány Linda nevét, aki a későbbiekben visszaült az iskolapadba, és jogász lett. A szőkeség azonban itt nem állt meg, és újabb nagy fába vágta bele a fejszéjét: 2024-ben egészségügyi szakjogásznak kezdett el tanulni, nemrég pedig örömmel számolt be arról, hogy sikeresen letette a vizsgáját.

Sikeres vizsgát tett Zimány Linda / Fotó: Rácz Tamás

Újabb mérföldkőhöz érkezett Zimány Linda

Ez egy második szintje volt a jogi tanulmányaimnak. Most már sok ideje doktoráltam le, a munkám kapcsán amerre vitt az élet a gyógyszeriparral kapcsolatban –, arra gondoltam, hogy ez megfelelő szakosítás lesz ahhoz, hogy az egészségügyi rendszert átlássam Magyarországon, a biztosítási rendszert, az ehhez kapcsolódó jogszabályokat, szabályozásokat. Ezért kezdtem el az ELTE-n két évvel ezelőtt ezt az egészségügyi szakjogász képzést, aminek most voltak a záróvizsgái, január végén lesz a diplomaosztóm, újra egyetemi diplomaosztóra megyek. Ez egy másoddiplomás egyetemi képzés volt gyakorlatilag

- mondta el Linda a hétfő reggeli Mokka vendégeként, aki egyébként nemrég lebetegedett, egy hét pihenést követően azonban sikerült felépülnie.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.