A TV2 Kincsvadászok műsora óriási népszerűségnek örvend, nem véletlenül: az őszinte megszólalások és valódi történetek jelentik a siker kulcsát. Molnár Viktor most azonban nemcsak a műsorról beszélt, magánéletébe is betekintést engedett.

Mint azt megírtuk, Molnár Viktor a Palikék Világa podcastben beszélt arról, milyen volt kívülállóként belecsöppenni ebbe az új, intenzív világba, és hogyan élte meg a hirtelen jött figyelmet. Nem titkolta, hogy egy olyan helyzetbe került, amit korábban nem ismert, és ezt mentálisan és fizikailag is nehéz feldolgozni. Molnár Viktor családja kapcsán elárulta, hogy négy gyermeke született két nőtől, három fia és egy lánya van, akik közül utóbbi Angliában él.
Ő Angliában él, a három fiam pedig Magyarországon. És ezt még tovább lehet bontani, mert én elváltam, és csak a legidősebb, Félix fiam lakik velem, a két kisebb, Titusz és Vince az édesanyjukkal élnek. Ők folyamatos mozgásban vannak. Ingáznak a szüleik között. Ők egy évig Spanyolországban éltek. Ennyi idő alatt nagyon jól megtanultak spanyolul, magántanulók voltak egy gimnáziumban
– mesélte a gyermekeiről a Palikék Világában. Arra is kitért, átveheti-e majd valamelyikük az üzletet:
Nem ragaszkodom hozzá, hogy bármelyikük is átvegye tőlem az üzletet. De az biztos, hogy ez egy remek menekülőút lehet nekik, ha úgy hozza a sors. Akár kisegítő tevékenységként is jól működhet számukra a későbbiekben. Egyelőre csak a legidősebb fiamon, Félixen látok némi érdeklődést a szakma iránt, de ez a későbbiekben még változhat. Az ő korukban még én sem tudtam, hogy ezzel foglalkozom majd.
A hirtelen jött figyelem ugyanakkor felelősséget is jelent. Ezt jól mutatta az a korábbi eset is, amikor Molnár Viktor Bácsalmáson egy nehéz sorsú család megsegítésére szervezett gyűjtést.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.