Pécsi Ildikó májusban töltötte volna a 85. születésnapját, december ötödikén, éppen a mai napon pedig már öt éve, hogy az égi színpadon játszik tovább. Alakításában, hangjában, rendezéseiben és derűs személyiségében ma is tovább él. Cikkünkkel a szomorú évforduló kapcsán emlékezünk meg a legendás művésznőről.

Pécsi Ildikó életműve jóval több volt, mint szerepek hosszú sora: jelenléte generációkat kötött a színházhoz és a magyar filmhez. Sokoldalúságát és kitartó munkáját számos rangos elismeréssel díjazták, köztük Jászai Mari-díjjal, az „érdemes” és „kiváló művész” címekkel, valamint a Kossuth-díjjal. Olyan alkotásokban láthattuk, amelyek mára a magyar filmtörténet maradandó darabjai. A szélesebb közönség többek között Az aranyemberben, a Linda című sorozatban vagy az örök kedvencé vált Indul a bakterházban szerette meg. Szerepeit hosszasan lehetne sorolni, melyekben emlékezetes alakítást nyújtott a színház- és filmrajongók legnagyobb örömére.

Ezzel szemben élete utolsó pár hónapja közel sem volt ennyire boldog. Élete szerelme, férje, az olimpiai bajnok labdarúgó, Szűcs Lajos ugyanis 2020. július 12-én, hosszú, küzdelmes betegség után hunyt el. A keserves, fájdalmas időszak után Pécsi Ildikó kijelentette, hogy ezek ellenére is férjével együtt fogja ünnepelni a karácsonyt. Bár akkoriban senki sem gondolta komolyan, a színésznő mégis „betartotta” kedvesének tett „ígéretét”. A művésznő már hetekkel a halála előtt tudta, hogy el fog távozni. Egyszerűen megérezte! De már valójában élni sem akart! Ezt közölte a családjával is: „már nagyon közel a halál”. A színésznő 2020. december 5-én végül eltávozott az élők sorából. „Egyik nap belenézett a tükörbe és azt mondta: Pécsi Ildikó, színésznő voltam. Majd befeküdt az ágyba és soha többet nem kelt onnan fel…” – nyilatkozta korábban lapunknak L. Péterfi Csaba, Ildikó fogadott gyermeke.

Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos több, mint 50 évig voltak házasok. A szerelemből közös gyermekük is született, Szűcs Csaba személyében. Lajos hosszú és fájdalmas betegségben szenvedett. A nehéz időkben felesége, Ildikó egészen a halála napjáig ápolta és segítette a férjét, vagy ahogy ő hívta és emlegette: „Édesjólajosomat”.
„Mi nagyon sokáig voltunk együtt a férjemmel. Rettenetesen szépséges együttlét volt. Örök élet nem nagyon van az ember számára, illetve mégis van az emberek szívében. Őrá nem kell gondolni, ő bennem van... Ő mindig itt van. Nincs olyan nap jóformán, hogy ne mennék ki a máriabesnyői temetőbe. Nagyon nehéz...” – mesélte Ildikó megható őszinteséggel az utolsó televíziós interjújában.
Pécsi Ildikó halála nem csupán egy korszak végét jelentette, hanem egy olyan ember elvesztését, aki nemcsak szakmai tudásáért, hanem kedvességéért és mély emberségéért is tiszteltek. Pécsi Ildikó öröksége él: filmjeinkben, színházi emlékeinkben és mindazok szívében, akik valaha találkoztak vele. Lapunk öt év távlatában is tisztelettel és szeretettel idézi fel alakját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.