Farkasházi Réka a Palikék világa podcastben beszélt arról, hogy az idei ünnepi időszak számára egészen más lelkiállapotban érkezik meg, mint korábban. Elmesélte, hogy már hetekkel karácsony előtt megjelent benne egy szorító érzés, amely egyre csak erősödött az ünnepek közeledtével.

Elmondta, hogy a családi asztal, amely korábban szűknek bizonyult az összejövetelek alkalmával, mert annyian összegyűltek, most fájdalmas jelképpé vált.
Valószínűleg életem eddigi legnehezebb karácsonya előtt állunk. Egy hete elkapott ez a nyomasztó érzés, hogy félek tőle nagyon. Nálunk egy nyolcszemélyes asztal van az étkezőben, ahol tavalyig, amikor a szűk család volt együtt, nem fértünk el. Két év alatt három embert vesztettünk el. Férjem, Bence anyukáját, nagymamáját és az apukámat
–vallotta fájdalmasan Réka. Ráadásul a veszteségek sora itt nem ért véget, mert Farkasházi Réka férje, Bence újra nehézségekkel küzd. „Párom apukája egy éve kórházban van. Összesen négy emberrel kevesebben leszünk az asztalnál. Nemcsak a székek lesznek üresek, hatalmas űr van bennünk is” – nyílt meg a színésznő. Réka őszintén kimondta azt is, amit sokan éreznek, de kevesen mernek megfogalmazni: „Megérintett a szele, hogy én ezt most utálom, és nem akarom a karácsonyt.”

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy végül mégis az ünnep megtartása mellett döntöttek. „Mindig ünnepeltünk korábban, és rájöttem, hogy egyikük sem szeretné, ha nem tartanánk meg nélkülük. Nem akarom a gyerekeimmel sem ezt megtenni.” Azt is elárulta, hogy a gyerekek pontosan érzik, milyen lelkiállapotban vannak most.
Réka szerint az ünnepi időszak sok családban hozza felszínre a feldolgozatlan veszteségeket.
Ha valami igazán nehéz a karácsonyban, amikor a családok szembesülnek a szerettük hiányával. Karácsonykor talán a gyász még erősebb lesz
– mondta. Réka szerint fontos, hogy a gyászt és a fájdalmakat sose söpörjük a szőnyeg alá.
Réka bár sok támogatást kapott, ami fontos számára, de a fájdalmat nem tudják enyhíteni és mit sem érnek a szavak.
Nekem kell magamban átforgatni a történteket egy olyan irányba, ami élhető. Nem kell elhessegetni a fájdalmat, és nem szabad, hogy tabu legyen a gyász
– zárta gondolatait Farkasházi Réka műsorvezető. Szavai sokak számára lehetnek kapaszkodók egy olyan időszakban, amikor az ünnepi fények mögött csendes fájdalmak húzódnak meg, és amikor a karácsony nemcsak az együttlétről, hanem az elengedésről is szól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.