A közösségi médiában mostanában Horváth Csenge, Fésűs Nelly és Horváth Péter lánya került a figyelem középpontjába. A 22 éves modell feltűnő szépsége miatt sokan megkérdőjelezték, vajon mennyire természetes az arca és az alakja, főként az ajkai és a mellei váltak a találgatások tárgyává.

Nos, Csenge most pontot tett a pletykák végére, mégpedig a legjobb módon: saját Instagram-oldalán reagált a bántó megjegyzésekre. A fiatal lány egy összehasonlító fotót posztolt magáról, amelyen 2020-as és 2025-ös képei láthatók egymás mellett. A képek alapján jól látszik, hogy 2020-ban, 17 évesen még más volt az alakja, de akkor sem kellett szégyenkeznie a dekoltázsát illetően. Azóta felnőtté vált, változott, és semmi sem utal arra továbbra sem, hogy bármilyen beavatkozáson esett volna át.
A fotók láttán többen megjegyezték, hogy a mostani képeken Csenge mellei kisebbnek tűnnek, mint korábban. Erre a modell tudományos alapossággal és egy csipet iróniával reagált egy másik posztban:
A női mell jelentős része zsírszövetből áll, amely a mirigyállományt és a kötőszövetet veszi körül. A testzsír mennyiségének változása közvetlenül befolyásolja a mell méretét is. Tehát amikor valaki hízik vagy fogy, a melle is változhat. De ha majd egyszer megcsináltatom, ígérem, megmondom kinél!
– írta Csenge.

Ezzel a bejegyzéssel végleg eloszlatta a pletykákat: sem az ajkai, sem a mellei nem plasztikai beavatkozás eredményei. Csenge mindig is a természetesség híve volt, akárcsak édesanyja, Fésűs Nelly, akit szintén a természetes szépsége és kisugárzása tett ismertté. Sokan dicsérték, amiért nemcsak bátran kiállt magáért, hanem intelligensen és humorosan kezelte a helyzetet. Horváth Csenge nem csupán gyönyörű, hanem okos, önazonos és tudja, hogyan kell méltósággal reagálni a rosszindulatú megjegyzésekre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.