
A véradás több mint hagyomány a közmédiánál: november 12-én, 31. alkalommal szervezett az Országos Vérellátó Szolgálattal (OVSZ) közösen véradó napot a Kunigunda úti székházban. Az esemény felelőse Tótfalusi Fanni, a közmédia műsorvezetője volt, aki édesanyjának, Bényi Ildikónak tett ígéretéhez hűen viszi tovább a nemes küldetést.

Az idén márciusban elhunyt Bényi Ildikó, fáradhatatlan munkájának köszönhetően a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) már 2015-ben elnyerte a Véradóbarát Munkahely címet. Az Önök kérték háziasszonyának lánya, a szintén műsorvezetőként ismert Tótfalusi Fanni a véradás fontosságának a szellemiségben nőtt fel, így, mint mondja számára egyértelmű volt, hogy folytatja, amit édesanyja elkezdett.
Megkérdezte tőlem, hogyha ő nem tudna ott lenni a következő alkalommal, akkor én eljövök-e és mondtam, hogy természetesen.
„Egyértelmű volt, hogy a kezdeményezést folytatjuk. Ez nálunk egyfajta családi hagyomány – nagymama és nagyapa is 65 éves korukig aktív, többszörös véradók voltak” – mesélte a Duna Család-barát magazinja vendégeként Tótfalusi Fanni.

A véradás lelki és fizikai feltöltődés is lehet, ám a legfontosabb üzenete az önzetlen segítség. Dr. Nagy Sándor, az OVSZ szakmai főigazgató-helyettese szerint a munkahelyi véradások különösen nagy jelentőséggel bírnak.
„A közösségnek van egy hívóereje – egy közösségben vért adni mindig könnyebb. A munkahelyi véradások ezért kulcsszerepet játszanak abban, hogy Magyarországon folyamatos és biztonságos legyen a vérellátás” – fogalmazott a szakember. Hangsúlyozta: bár a vérkészlet stabil, folyamatos utánpótlásra van szükség. A cél, hogy mindig legalább öt napra elegendő vérkészítmény álljon rendelkezésre, hiszen a vérből készült készítmények rövid ideig tárolhatók.

Tótfalusi Fanni hozzátette, a véradók között idén is sok visszatérő donor volt, de mindig akadnak újak is, akiket a kollégák példája ösztönöz.
„Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy egy alkalommal akár száz MTVA dolgozó is részt vesz a véradáson, ez jelentős eredménynek számít egyetlen munkahelyen. Egy véradó pedig akár három életet is megmenthet, és nemcsak másokon segít: maga is erőt és lelki megnyugvást érezhet a jó cselekedet által, valamint képet kap saját egészségéről is” – hangsúlyozta a Duna műsorvezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.