Anger Zsolt őszinte vallomása: „Nem mindegy, hogy mit hagyunk magunk után”

Különös figura, aki időnként megosztó is tud lenni. Ugyanakkor egy igen sokrétű színész. Anger Zsolttal a hot! magazin készített interjút. 

• Anger Zsolt ellentmondásos személyiség, aki a színpadon keresztül fedezi fel önmagát.
• Anger Zsolt szerepei kapcsán fejezi ki érzelmeit.
• Úgy véli, a pszichológushoz járás nem gyengeség, hanem a lelki higiénia fontos része.
• Az életet egy játéknak tartja, ahol nem mindegy, mit hagyunk itt a halálunk után.
• Filozofikus gondolkodású, és hisz abban, hogy a mennyország és pokol saját gondolatainkban születik meg.
• Saját kapcsolataiban igyekszik megbeszélni a problémákat, mert elfojtás helyett a kommunikációban hisz.
• Anger Zsolt szenvedélyessége a munkájában nyilvánul meg, magánéletét pedig tudatosan védi.

Anger Zsolt: „Folyton azt kutathatom, ki vagyok valójában”

Szinte az elsők között estél ki a legutóbbi tévéműsorodból. Ezzel kapcsolatban azt nyilatkoztad, hogy mindez az érzelmi manipulációra vezethető vissza. Hogyan élted meg? 

– Mindenkinek a kiesése ugyanazon metódus alapján történik. Az egész játéknak az a mozgatórugója, hogy az emberek, akiknek nem áll rendelkezésükre elég információ, hogyan döntenek érzelmileg. Engem nagy nyilvánosság előtt azzal vádoltak meg, hogy agresszív voltam. Ez egy ilyen játékban nagyon menő húzás. Itt a racionalitás teljesen háttérbe szorul. Mégis elmész játszani, mert maga a játék az, amire kíváncsi vagy. Az én esetemben eléggé paradox a helyzet, mert szeretek új emberekkel megismerkedni, de mindemellett szeretek elmenekülni és eltűnni. Ugyanakkor a pályám is olyan, hogy folyton azt kutathatom, ki vagyok valójában. Ki az a figura, aki visszanéz rám a tükörből? Honnan jött? Hová tart?

Anger Zsolt: „Ma már a pszichológus garancia a lelki higiéniára”

Filozofikus alkat vagy? 

– Inkább a pszichológia volt az, ami mindig is vonzott. Ide is éppen a pszichológusomtól jövök. Egy ideje éreztem, hogy szükség van rá. Nem azért, mert úgy gondolom, hogy beteg vagyok – sokkal inkább azért, mert úgy hiszem, hogy ma már a pszichológus garancia a lelki higiéniára. Szeretünk dobálózni az olyan szavakkal, mint a komfortzóna meg az énidő, és közben azon kapjuk magunkat, hogy elhisszük: tudjuk, hogy kik vagyunk. 

Anger Zsolt: „ Az leszek, akinek majd elmesélnek, ha már nem élek”

És te tudod már, hogy kicsoda Anger Zsolt? 

– Úgy vélem, hogy az egész életünk egy játék, ahol egyszer csak a végén mind kinyiffanunk, kiesünk. Nem mindegy, hogy mit hagyunk magunk után: egy rakás szennyest-e vagy pedig olyan dolgokat, amelyek miatt majd szívesen emlékeznek ránk. Meggyőződésem, hogy a mennyország és a pokol nem más, mint az utolsó gondolat, ami minden ember fején átfut, mielőtt eltávozik innen. A mennyország az az, hogy úgy hunyod le a szemed, hogy azt érzed: jó volt itt. Az pedig maga a pokol, ha rájössz, hogy sok mindent elrontottál, és tudod, hogy egy csomó balhés dolgot hagytál azokra, akikről valójában gondoskodnod kellett volna. Ki vagyok? Az leszek, akinek majd elmesélnek, ha már nem élek. 

Mi volt az momentum az életedben, ami segített meghozni a döntést, hogy merj segítséget kérni egy pszichológustól?

– Az ember olyan, mint egy adattároló. Megszületik, rácsodálkozik mindenre. Először röhög a saját kezén, aztán föláll, elkezd dumálni, szerelmes lesz, megtörténik az első éjszaka. Közben gyűlnek az emlékek, az adatok. Érzések, emlékek, amelyekre jó esetben csak ráaggat egy-egy hangzatos címkét, de már nem akar kapcsolódni velük. És azt veszi észre, hogy jó lenne kiüríteni azt a bizonyos adathordozót, mert lassan elveszik. 

Anger Zsolt: „Muszáj, hogy legyen valaki, aki segít bizonyos helyzetekben”

És sikerül? 

– Ülök a pszichológusnál, és azt veszem észre, hogy nincs tabu, és azt mondok, amit akarok. Megpróbálom megfogalmazni, mi zavar, mi foglalkoztat, milyen élethelyzetben vagyok. Ő pedig figyel és kérdez, és közben egyre mélyebbre megyünk, én pedig lassan rácsodálkozom mindarra, ami bennem van. Más kultúrákban sokkal inkább elfogadott az, hogy valaki pszichológushoz jár. Ebben a világban az ember nehezen nyilvánul meg, mert bizalmatlan, de közben meg muszáj, hogy legyen valaki, aki segít bizonyos helyzetekben. 

Anger Zsolt: „A szenvedélyességem elsősorban a munkámban mutatkozik meg”

A társad nem képes erre?

– A társad, a feleséged, a testvéred, az apád mind-mind érintett valamilyen szinten érzelmileg. A feleséged félreértheti, féltékeny lehet. A testvéreddel rég nincs közös témátok, ahogyan az anyáddal sem. Ráadásul folyton ott motoszkál benned a kérdés: vajon mit szól hozzá, mi lesz a reakciója?

Megpróbáltad?

– Folyamatosan ezt teszem! Mindig, minden kapcsolatomban megpróbáltam megbeszélni a problémákat is. Nem lehet úgy élni, hogy folyamatosan a szőnyeg alá söpröd a problémákat, mert egy idő után csak kúszva tudsz majd közlekedni a csillár alatt, és az nem jó. Vannak olyan témák, amelyek nehezebbek, és ilyenkor az embernek fogalma sincs, hogyan is kezdjen hozzá. Mert nemcsak én kötődöm a másikhoz érzelmileg, hanem ő is kötődik hozzám. Nyilván, amikor már eljutsz oda, hogy valamit meg akarsz osztani a másikkal, akkor tartasz attól is, hogy még nagyobb probléma lesz belőle.

Karakteres, domináns, szenvedélyes ember vagy. Legalábbis a legtöbben, akik ismernek, így vélekednek rólad. Neked mennyire okozott a problémát a szenvedélyességed? 

– Szenvedélyes ember vagyok, azonban a szenvedélyességem elsősorban a munkámban mutatkozik meg. A Magyar Színházban rendezem majd az Addikt című darabot, ami a tragikus függőségeink komédiája. Szűcs Zoltán kollégám írta, aki maga is felépülő függő, de már több mint 6300 napja tiszta. A késztetés mindig ott marad veled, de ha a destruktív dolog helyett konstruktív dolog születik, akkor már te nyertél. Tudom, mert harminc évvel ezelőtt nekem is volt egy ilyen mélypont az életemben. Nagyon sok hülyeséget követtem el a pályám elején. A játékszenvedély nagyon magával húzott a mélybe.

Anger Zsolt: „Én megtaláltam azt a társat, akivel megosztom a gondolataimat”

Mi segített kijönni?

– A munka. Tudatosan és nagyon belevetettem magam a színházba. Olyannyira, hogy akkor semmi más nem érdekelt. És ez elég volt ahhoz, hogy nagyon sok mindent hátrahagyjak. Tudtam, hogy az önpusztítás helyett valami sokkal hasznosabbat szeretnék tenni.

Óvod a magánéletedet, és nagyon határozottan meghúztad a határvonalat, hogy mi az, amit mutatsz ebből. Miért alakult ez ki?

– Rám legyenek kíváncsiak az emberek, és ne arra, hogy vitázom-e otthon a feleségemmel. Milyen az életem? Semmiben sem különbözöm másoktól. Egy rozoga harmincéves Mercedes-szel járok, amiben magam foltoztam meg a hűtőrendszer egyik lyukas csövét, mert százhetvenezer forintba került volna hozzá a gyári alkatrész, és azt nem akartam megengedni magamnak.

Nehéz természet vagy? 

– Szerinted veled könnyű? Mutass már rá valakire, akivel olyan egyszerű az élet! De hiszek abban, hogy megtalálod a párodat, akivel minden nehézség ellenére minden pofonegyszerűnek tűnik. Én megtaláltam azt a társat, akivel megosztom a gondolataimat, és szeretem, hogy ő is megosztja velem a saját gondolatait.

Könnyű veled az élet?

– Fogalmam sincs! Hívj el egy randira, hátha kiderül.