Horváth Éva tavaly novemberben szenvedett motorbalesetet Balin, melyet követően sokáig kórházban volt, és még most sem tudott felépülni. Nyílt bokatörését, valamint a sebbe bejutó baktériumot is keleték, aminek köszönhetően egyre közelebb jár a gyógyuláshoz.
Éppen azt számolgatom, mikor vegyem be ezt a brutál erős fájdalomcsillapítót, hogy amikor megszabadulok ezektől a drága kellékeimtől, ezektől a fixateuröktől, amik, megmondom őszintén, hogy már egy kicsit hozzám nőttek, szóval, hogy amikor ezt kiveszik, akkor üssön a legjobbat. Autót vezetni sem tudok ezzel a fájdalomcsillapítóval, ez olyan erős, mint a lórúgás. Úgyhogy apukám visz, és barátnőm hoz majd haza. Szorítsatok! 11 hónap telt el, képzeljétek el, mióta bennem vannak ezek a vasak
- írta 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában. Nem sokkal később pedig a kórházból is bejelentkezett, amint arra vár, hogy sorra kerüljön.
Horváth Éva komoly küzdelmeken van túl: balesete után kórházba szállították, ahol összesen nyolcszor operálták. Négy hónapot feküdt kórházban, ebből egy hónapig teljes mozdulatlanságban kellett töltenie. A legfájdalmasabb azonban az volt számára, hogy nem lehetett közvetlenül mellette a családja, mert fiai, Kristóf és Alex eközben Balin folytatták az óvodát és iskolát.
Talán ez volt a legrosszabb. Anyaként borzasztó volt kimaradni a mindennapjaikból. A gyerekeim hiánya jobban fájt, mint a balesetem.
- nyilatkozta korábban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.