A magyar színjátszás egyik különleges, jellegzetes alakja, aki a véletlennek és saját bátorságának köszönheti első nagy szerepét. Faragó András évtizedek alatt számtalan emlékezetes pillanatot szerzett a közönségnek, és még sokáig nem tervezi, hogy búcsút intene a színpadnak.
Faragó András Topy pályája 43 évvel ezelőtt indult a békéscsabai színházban, ahol vidéki gyerekként, egy tanyáról kerülve a városba, hamar felhívta magára a figyelmet tehetsége miatt. Egy váratlan helyzet hozta meg számára az első főszerepet: az Esőcsinálók című darabban a főszereplő lába eltört, ő pedig mindössze egy éjszaka alatt megtanulta a szerepet. A siker óriási volt, és elindította azon az úton, amely a Színművészetire vezetett – ahova 1600 jelentkező közül csupán 16-an jutottak be.
A beugrás azóta is visszatérő motívum az életében. Előfordult, hogy német nyelvű főszerepet kellett három nap alatt megtanulnia, ráadásul Japánban.
Nem kívánom senkinek, de mindig tanulékony voltam, szerettem a kihívásokat
– mesélte.
Most, 61 évesen, tele van energiával, sok izgalmas produkcióban szerepel, és bár még nem érte el a nyugdíjkorhatárt, meg sem fordul a fejében a visszavonulás. Fontos számára az egészségmegőrzés: jó levegőn él, sokat sétál, úszik a Dunában, és a folyamatos szövegtanulás is frissen tartja szellemileg.
Faragó András lánya, Faragó Fanni tavaly november végén ment férjhez, és kilenc hónapja boldog házasságban él. Filmstúdió vezető helyettese, szinkronizál, podcastet készít, de tudatosan a kamera és a mikrofon másik oldalát választotta.
Szeretném, ha minél előbb nagypapa lehetnék
– tette hozzá mosolyogva a színészlegenda.
Bár Faragó András feleségével évekkel ezelőtt elvált, húsz éve boldog párkapcsolatban él Gyöngyivel. Pályáját kiegyensúlyozottnak és szerencsésnek tartja, és ma már szabadúszóként csak olyan szerepeket vállal, amelyek valóban közel állnak hozzá. Faragó András munkásságát filmek és sorozatok hosszú sora őrzi, de számára a legfontosabb, hogy a színpadon mindig örömét lelje, és a közönség is ezt érezze.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.