Ma ünnepli 49. születésnapját az ország egyik kedvenc énekesnője. szandi">Szandi azonban nem tervez nagy ünnepi banzájt, hanem szűk családja körében szeretné megélni ezt a pillanatot. A kétszeres EMeRTon-díjas művésznőt gyermekei, férje, édesanyja és testvéréék is felköszöntik a nap folyamán, azonban ő leszögezte nekik: nem vágyik ajándékokra.
„Mondtam is a családomnak, hogy köszönöm szépen, nem kérek semmiféle ajándékot, mert nekem az együtt töltött értékes percek jelentik a legnagyobb ajándékot. Úgyhogy egy kis csendes családi összejövetel lesz, de a legfontosabb, hogy együtt leszünk és valószínűleg pingpongozni meg beszélgetni fogunk” – kezdte nevetve a Borsnak Szandi.
Viszont emellett az is órási örömmel tölt el, hogy már lassan 36 éve vagyok a színpadon, mégis minden koncertemen nagyon nagy szeretettel fogad engem a közönség. Számomra az sokkal fontosabb bármilyen tárgyi ajándéknál, hogy a családom mellett hétvégenként érezhetem a fellépéseimen az emberek szeretetét. Én soha nem szoktam elrohanni a koncertek után, hanem mindig van lehetőség például közös fotók készítésére. Ezek pedig nemcsak a rajongóimat, hanem engem is feltöltenek
– folytatta.
Szandi most egy évvel közelebb került az 50. évéhez, mégis, ő egyáltalán nem foglalkozik a számokkal, ugyanis szerinte az ember kortól függetlenül bármikor lehet szomorú és boldog is. „Azonban természetesen mindent elkövetek annak érdekében, hogy jól érezzem magam a testemben. Igyekszem odafigyelni a magam és a családom megfelelő étkezésére, a rendszeres sportolásra, illetve a mentális egészségemre is. Az utóbbihoz pedig az kell, hogy mindig legyenek céljaim. Rövid és hosszú távú célokra pedig azért van szükség, hogy érezzem, értelme van a mindennapoknak, és a célok által mindig van valami, ami visz előre” – vélekedett az énekesnő.
Továbbá azt is elárulta, hogy tele van tervekkel, nemrég például egy új zeneszámmal jelentkezett, ami a Veled jobb a hely világ címet viseli. A háromgyermekes édesanya szerint egy olyan dal született, ami számára igazán sokat jelent és reméli, hogy a közönségnek szintén annyit fog adni ez a szerzemény, mint neki. Emellett pedig még a nyáron szeretne jelentkezni egy másik dallal, ami több szempontból is izgalmas lesz, de erről pontosabb információkat csak később szeretne közölni.
A népszerű énekesnő születésnapja kapcsán azonban nemcsak a jövőn, hanem a múlton is elgondolkodott. Így lapunknak azt is elmondta, mire legbüszkébb eddigi 49 éve során:
Magánéletileg a családomra vagyok a legbüszkébb. Például ebben hónapban lesz 33 éve, hogy a férjemmel, Csabival először megcsókoltuk egymást. A szakmát tekintve pedig nagy örömmel tölt el az, hogy már 36 éve vagyok a pályán, ugyanis lehet azt mondani, hogy a közönség számomra a nagy családom
– zárta a beszélgetést Szandi.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.