Nem kér Stohl Andrásból a Házasság első látásra sztárja: Reni kitálalt A Nagy Ő-ről

A Nagy Ő
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 13. 08:30
Kovács Reni megdöbbentőnek tartja, hogy egyes nők vígan civakodnak egymással egy férfi figyelméért. Kerek perec kijelentette, mit gondol A Nagy Ő-ről.

Mint a forgószél, úgy söpört végig a magyar médián a nagy bejelentés: a válófélben lévő Stohl András lesz a következő Nagy Ő. 

Stohl András, Nagy Ő
Stohl András lesz a következő Nagy Ő (Fotó: Bánkúti Sándor)

Buci 58 évesen, 5 gyermek édesapjaként mondott igent a TV2 felkérésére, nem sokkal azután, hogy kiderült, 5 év házasság után elválik kislánya édesanyjától, Vicától. Persze Stohl András felesége sem hagyta szó nélkül a híreket, az Instagramon már el is dobta a Stohl vezetéknevet, sőt, a közös fotókat is letörölte. Mintha nem is lett volna, ez az együtt töltött 1 évtized.

No de kanyarodjunk vissza a műsorhoz, aminek Stohl korábban a műsorvezetője volt, hamarosan pedig vörös rózsákkal a kezében jelzi majd, kik azok a nők, akik közel kerültek a szívéhez, és kik azok, akiknek a társaságára a továbbiakban nem tart igényt. 

Házasság első látásra: Reni nem kér A Nagy Ő-ből

Bár a jelentkezők kilétét egyelőre homály fedi, egy valaki biztos nem száll versenybe a Jászai Mari-díjas színész kegyeiért. Ő nem más, mint a Házasság első látásra második évadából megismert Kovács Renáta, aki számára nem ismeretlen a párkapcsolati reality fogalma, hiszen a kamerák előtt kötött házasságot Wollner Péter Brumival. Igaz, már el is váltak azóta. Házasság első látásra Reni tehát szingli, így pedig akár meg is fontolhatná a küzdelmet Stohl András szívéért. 

Nagy Ő
Házasság első látásra Reni nem kér A Nagy Ő-ből (Fotó: Instagram)

Őt azonban egészen más fából faragták. Egy 24 órán át elérhető Instagram-történetben bevallotta, elképzelhetetlennek tartja, hogy ő harcoljon egy fickó figyelméért.

„Nincs az a pali, akiért én harcoljak bárkivel is. Hozzám jelentkezzenek, és én legyek a Nagy Ő”

- jelentette ki magabiztosan Házasság első látásra Reni, aki tehát szívesen járna Molnár Anikó, az egyetlen női Nagy Ő nyomában.

Nagy Ő, Házasság első látásra
Házasság első látásra Reni nem küzdene egyetlen férfiért sem (Fotó: Instagram)

Vajon Stohl András szomorú, hogy nem lesz lehetősége megismerni a Házasság első látásra tusvonalas bombázóját?

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.