A héten országosan nagy izgalom volt a felvételi eredmények miatt, és nem volt ez másképp a magyar sztárok gyermekei között sem. Ezúttal Kiszel Tünde lánya Hunyadi Donatella, Demcsák Zsuzsa fia Benedek és Kökény Attila fia Lali ünnepelhetik, hogy újabb nagy mérföldkőhöz érkeztek életükben.
Kiszel Tünde lánya 2020-ban kezdte meg tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karán, klasszikus ének szakon. 2023 júniusában diplomakoncertet adott a Zeneakadémián, amelyet édesanyja is jelen volt. De Donatella úgy döntött, hogy ezzel nem elégszik meg és idén felvételt nyert a mesterképzésre és az operaének-szakirányon fogja folytatni tanulmányait.
Hihetetlenül nehéz felvételt nyerni, hiszen sokszoros a túljelentkezés, de bejutottam, amit szinte még fel sem fogtam - nyilatkozta lapunknak.
Demcsák Zsuzsa fia, akivel a napokban láthattuk a TV2 Legyen ön is milliomos című műsorában, remegő hanggal mesélte el, hogy fiát, Benedeket Hollandia egyik népszerű egyetemére vették fel és már a naptárban számolja vissza a napokat, amit együtt tölthetnek még.
Nem kertelek, egyszerűen szörnyű volt, amikor hetekkel ezelőtt beírtuk együtt a napot, ami túl gyorsan közeledik. Bevallom, elsírtam magam és most is borzasztó érzés a naptárra nézni. Benedek augusztus vége felé repülőre száll, elutazik Rotterdamba, beköltözik a kollégiumba és kezdődik a gólyatábor. Egyrészről nagyon boldog vagyok, hiszen felvették arra az egyetemre, ahová igazán vágyott. Ráadásul nem a tengerentúlon hallgat majd közgazdaságtant, vagyis nem is lesz igazán messze.
Lali nemcsak a családi zenész vénát örökölte, hanem saját egyetemi útra is lépett: a Póka Egon Művészeti Akadémián kezdi meg tanulmányait zongora szakirányon. Bár nem mindig egyszerű összeegyeztetni a zenélést és a tanulást, Lali kitartása és elszántsága mindenkit lenyűgöz.
A család teljes szívvel támogatja, és büszkén nézi, ahogy nemcsak a színpadon, hanem az iskolapadban is megtalálja a helyét. Egyértelmű, hogy a zene nemcsak hobbi, hanem életút számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.