Festői partok, zöld mennyország: Asztúria, Spanyolország rejtett kincse

Ki Madridba, ki Barcelónába vágyik, míg mások Málagára vagy a Kanári-szigetekre látogatnak szívesen. Ennél fogva Spanyolország 17 tartománya közül a Madrid Autonóm Közösség, Katalónia, Andalúzia és az említett szigetcsoport a legnépszerűbb a turisták körében, de van egy kevésbé látogatott, ám annál gyönyörűbb régiója is, amely nem más, mint az Asztúriai Hercegség. Az ország északi partvidékén húzódó tartomány a spanyolok zöld mennyországa; sziklás, erdős vidékeivel és apró falvaival a túrázók nagy kedvence. A spanyolok szívesen töltik itt a nyaralásukat, hiszen elviselhetőbb a hőmérséklet, a festői partszakaszok pedig kevésbé zsúfoltak. A gasztronómia szinte az egész országban itt a legválasztékosabb, a helyi sajtok, húsfélék és tengeri herkentyűk változatos ízélményt nyújtanak. 

A régió egyetlen hátulütője, hogy a legtöbb helyen nem beszélnek angolul, így spanyol nyelvtudás híján szükségünk van valamilyen digitális fordító alkalmazásra, akár a mesterséges intelligencia segítségére. Cserében Asztúria az ország egyik legolcsóbb régiója, így fillérekért élvezhetjük a mediterrán vidék nyújtotta lehetőségeket. Beszámolónkban egy egy hetes kirándulás négy állomását mutatjuk be, amelyek közül kettő Asztúriában, egy Baszkföldön, egy pedig a madridi tartományban található. Hátitáskát fel, és irány Spanyolország festői tájai!

Célállomás: Asztúria

Asztúriába úgy lehet a legkedvezőbben eljutni, ha először fapados járattal utazunk Budapestről Bilbaóba. Egy repülőjegy időben megvásárolva nagyjából 30 ezer forint körül mozog. Az egyik diszkont légitársaság kedden és szombaton indít járatokat a baszkföldi városba, ahol már éjszakánként 25 ezer forinttól találhatunk szállást két főre. Továbbindulás előtt mi egy éjszakát töltöttünk el a nagyjából 347 ezer fős városban, amelyet a Nervión folyó szel ketté.

Bilbao, az első állomás

Ha több napunk van, Bilbao maga is megér néhány éjszakát, ám számunkra ez a város csak egy, a fő úti célok felé vezető állomás volt. A főbb látnivalók kívülről egyetlen nap alatt is megtekinthetők, ilyen például a város ikonikus látványossága, a folyópart mentén elhelyezkedő Guggenheim kortárs művészeti múzeum, ahol Mariah Carey 1998-ban Jermaine Dupri rapperrel együtt forgatta a Sweetheart című számának videóklipjét.

Nem messze a múzeumtól található Louise Bourgeois hatalmas pókszobra, a Maman, amellyel a művész az anyaságot ünnepli: a több méteres pók a női erőt és védelmezést szimbolizálja, potrohában tojásokkal. Innen néhány lépésre Dora Salazar Las Sirgueras névre keresztelt női szobrai láthatók, amelyek egy kötelet húznak – emlékül azokról a nőkről, akik egykor hajókat vontattak egy kötéllel.

A szobrok két híd között helyezkednek el. Az egyik a Santiago Calatrava spanyol építész által tervezett, hullámos alakú, futurisztikus, üvegtéglás járófelülettel rendelkező, fehérre festett acélhíd, a Zubizuri, míg a másik a város egy ikonikus hídja, a közvetlenül a Guggenheim múzeum mellett magasodó, piros modern installációval rendelkező La Salve híd. Habár mi egyiken sem keltünk át, utóbbi a települést ölelő zöldellő vidék hangulatos túraútvonalaihoz vezet, míg előbbi a Casco Viejo nevű óvárosi részhez van közel. Itt szűk utcácskák színes házikóinak látványát élvezhetjük és hangulatos bárokban enyhíthetjük a szomjunkat, miközben az italok mellé olajbogyót vagy különféle tapasokat, kenyeret kínálnak. Az óváros szélén találjuk a Plaza Nueva neoklasszicista teret, ahol vasárnaponként bolhapiacot tartanak.

Ha szerelmesei vagyunk a régi épületeknek és múzeumoknak, akkor a helyi Fine Arts Múzeumot, a folyóparton található Teatro Arriaga 19. századi színházat, valamint a 14. századi gótikus Santiago-székesegyházat is érdemes meglátogatnunk, ez utóbbi a Camino del Norte zarándokútvonal része. Mindezen kívül az Azkuna Zentroa, régi bor- és borszállító raktárból lett, 43 különféle stílusú oszlopon álló multikulturális központ is élvezetes programokkal, könyvtárral, mozival, sportlehetőségekkel és különböző kiállításokkal várja a látogatókat. A városban számos üzlet, bár és étterem található, romantikus sétákhoz pedig a település több pontja is remek lehetőséget nyújt, tegyünk egy kört akár a folyóparton, akár a hangulatos, belvárosi utcákban.

Irány tovább Asztúriába – Üdvözlet Llanesből

Bilbaóból busszal indultunk Asztúriába, Llanes (ejtsd: Jánesz) festői falujába. Az út az Atlanti-óceán partján vezetett, és nagyjából 3 órába telt. Időben foglalva egy jegy 15 euró, vagyis nagyjából 6 ezer forint körül mozog. A szállás itt már drágább: két főnek két éjszakára 88 ezer forintnak megfelelő összegtől találni szobát.

A Llanes-i buszpályaudvartól gyalog 10 perc alatt a belvárosba jutni, ahol szűk utcák, színes házikók és hangulatos bárok várnak. A napi menü nem több 5-6 ezer forintnak megfelelő összegnél, amelybe a leves vagy valamilyen előétel, a főétel, sok esetben pedig víz vagy kávé is beletartozik. Az egyik hagyományos ételük a Fabada, amely egyfajta tartalmas bableves. A zsírosabb, füstölt húsos alap pirosas színt kölcsönöz az étel levének, amelyben fehérbab, véreshurka, kolbász, szalonna található. Az egytálételt kenyérrel fogyasztják, illetve étvágygerjesztőnek is kenyeret és olajbogyót kínálnak. 

A Fabadát érdemes napközben fogyasztani, hogy éjszakára ne bolygassa meg az emésztésünket, de ezenkívül számos fogást is találni az étlapon a különböző húsokat és helyi sajtokat tartalmazó tapasoktól kezdve a szintén helyi specialitásnak számító tonhalkrémen át a tengeri herkentyűkig. Sok fogásban hasznosítják az olyan alapanyagokat, mint a krumpli, a kolbász és a bab, helyi italkülönlegesség pedig az úgynevezett sidra, vagyis almabor, amely Asztúriában termő alma mustjából készül. Olyasmi, mintha almalevet innánk kevés szénsavval és alkoholtartalommal megspékelve. A desszertek között népszerű a fagylalt vagy sörbet, illetve a tojáshabbal készülő édességek. Aki valamilyen kávékülönlegességgel öblítené le a desszertet, annak azonban csalódnia kell. Asztúriában nincs nagy kávékultúra, jobbára azt sem értik, ha cappucinót kérünk. Kétféle kávét isznak, vagy presszót feketén, vagy hosszan lefőzött kávét melegített tejjel, néha egy kis tejhabbal. 

Barátságos strand, legelésző tehenek

Llanesnek egy kisebb strandja van homokos parttal. A víz egy kissé zavaros, de csak gyengén sós, így kevésbé kezdi ki a bőrünket. Mi az ott töltött két nap alatt kétszer látogattunk el a fürdőzőhelyre, amely mellett egy hotel is található, így igény szerint fogyasztani is lehet. A strandolás itt kifejezetten kellemes, hiszen összességében hűvösebb az idő, mint Spanyolország más területein, de a napon sütkérezés után kifejezetten jól esik megmártózni a tengerben.

A strandtól visz az út a környező sziklára és az annak tetejéről induló sétaösvényre is, amely a sziklaszirt peremén húzódik, csodálatos panorámát nyújtva a nyílt tengerre. A kavicsos gyalogúton végighaladva nagy zöld területek, lankás tájak tárulnak elénk, ahol tehenek és borjúk legelésznek, valódi vidéki asztúriai hangulatot idézve.

Gijón, Asztúria legnagyobb városa

Két éjszaka eltöltése után ismét a buszpályaudvarra indultunk, hogy továbbmenjünk Gijónba (ejtsd: Hihon), a provincia legnagyobb városába. Az utunk Oviedón, Asztúria fővárosán át vezetett, így 2 órába telt és 10-13 euró, vagyis 4000-5200 forint közötti összegbe került. A végállomástól nagyjából 15 percet sétáltunk a szállásig, közel a központhoz. Az árak értelemszerűen az elhelyezkedés szerint változnak, a legolcsóbb szobák két főnek három éjszakára 90 ezer forinttól foglalhatók, a központtól nagyjából 3 kilométerre.

Miután elfoglaltuk a szállásunkat, az első utunk a partra vezetett, ahol egy csésze kávé és egy kiadós szendvics elfogyasztása után megmártóztunk az óceánban. A víz állása a nap folyamán négyszer változik az úgynevezett félnapi árapály-ciklus miatt, vagyis hajnalban apály, délelőtt-délben dagály, kora este újra apály, éjfél körül pedig ismét dagály jellemző. A városban több strand is található, két nagyobb a belvárosban, illetve egy-egy kisebb az észak-keleti partvonal mentén, ahol kutyás és nudista strandot is találni. A Gijónban töltött három napunk alatt mi utóbbihoz is ellátogattunk egy odavezető gyalogúton, amely a sziklás peremvidéken, a part mentén vezet, ahol egy-egy spanyol vidéki ház, vagyis Hacienda színesíti a látképet. 

Út közben, a Somió városrész Paseo de Rosario Acuña nevű sétányán a La Madre del Emigrante (Az emigránsok anyja) elnevezésű női bronzszobor is megcsodálható. A4 méter magas emlékmű egy idősödő nő alakja, amelyet Ramón Muriedas Mazorra alkotott meg 1970-ben, szélfútta hajjal és ruhával, fájdalmat tükröző arccal és tenger felé nyúló karral. A mű az asztúriai anyák fájdalmát és reményét hivatott hordozni, azokét, akik végignézték a családjuk távozását az új világba egy jobb élet reményében.

A városban híres szobor még a főtér és a kikötő közelében, a tenger partján található Pelayo-szobor. Don Pelayo vizigót nemes, hadvezér nevéhez kötik az Asztúriai királyság megalapítását az Auseba-hegyi csata után, amikor a mórok ellen aratott jelentős győzelme után az ő fejére került az első korona 722-ben. A királyság megalapítása szimbolikus kezdete volt a félsziget keresztény területei visszafoglalásának a muszlim uralom alól, ami hétszáz évig tartott. 

Gasztronómiai élvezetek és légi parádé

A történelmileg jelentős emlékművek és épületek meglátogatásán, valamint a napon sütkérezésen túl számos más lehetőséget is tartogat számunkra Gijón városa. A különböző éttermekben és bárokban kedvünkre válogathatunk az asztúriai konyha remekei közül, ám ahhoz, hogy megtaláljuk a legjobb helyeket, érdemes a helyiek tanácsát kérni. Egyik este a régi halászfalu területén, a Cimavilla nevű óvárosi részen találkoztunk néhány helybélivel, akikkel egy hangulatos étterem, a Casa Rober almaborbár hátsó udvarán foglaltunk helyet. Habár a Google-értékelések alapján mindössze 3,6 pontot kapott, a bár a helyiek egyik kedvence. Egész este telt házzal működött, a különböző fogások pedig kivételesen finomnak bizonyultak. Kivétel volt ez alól a felszolgált húsétel, amely kissé szárazra, rágósra sikerült. A kávén kívül talán a sült hús az egyetlen, amelyet csak kevés helyen csinálnak jól Asztúriában.

A lakoma végén fejenként mindössze 20 eurót (8 ezer forintot) kellett fizetnünk a fogyasztásért, pedig a húsokon kívül került az asztalra polip, tintahal, számos köret, jó néhány tapas és persze jó pár üveg sidra. A téren mindeközben csak spanyol szót lehetett hallani. Turisták ide nem jöttek, hiszen az étterem még csak nem is hirdeti magát; törzsvendégekből él, akik pontosan tudják, hova menjenek, ha igazi helyi ízeket szeretnének élvezni.

Miután rendeztük a cechet, némileg ittasan elbandukoltunk a város főterére, ahol egy olasz jazz zenekar adott koncertet. Az emberek táncoltak, ittak és ettek körülöttünk, miközben mi desszertként néhány gombóc fagylaltot majszoltunk. Néhány órával később az óceánpart felé indultunk vissza a szállásunkra, miközben zöldes fények játszottak az alkoholtól kipirosodott arcunkon, ahogy a bárok fényei visszaverődtek a parton álló, zöld sidrás üvegekből épített fáról.

Hangrobbanások az óceán felett

Július 27-én különleges programmal készült a város a helyieknek és a Gijónban időző turistáknak. Egy egész délutános légi parádé vette kezdetét 12 órakor, amelyet lehetőségünk volt a helyi yachtklubból, az 1911-ben alapított Real Club Astur de Regatasból végignézni. Az első órákban az óceán vize is épp visszahúzódott, így rengeteg ember ácsorgott a homokban, valamint a parti sétányon. Először a kisebb gépek produkcióját láthattuk, de valójában mindenki a fináléra várt, délután 15 órától ugyanis a katonai gépek parádéja kezdődött.

Amikor az első vadászgép elszáguldott a víz felett, egy hatalmas hangrobbanás hallatszott, aki pedig tehette, szinte azonnal a korlátokhoz rohant a klubban. A rendezvény a legnagyobb harci repülőgép bemutatójával zárult, majd szép lassan mind elszállingóztunk a klubból, hogy egy csendesebb sétával vezessük le az izgalmakat. A kikötő csendje felüdülés volt, a Cimavilla negyed szélén, a lemenő napfényben a parton ücsörgő fiatalok látványa pedig idilli hangulatot teremtett az újabb esti koncerthez.

King Kong vécéjéből szól a hullámok hangja

Az utolsó napunkra nem sok mindent terveztünk, leginkább a város utcáiban sétálgattunk és felmentünk a Cerro de Santa Catalina dombra, amely a yachtklubtól feljebb magasodik. Útközben elmajszoltunk egy utcai árustól vásárolt serrano sonkás szendvicset, amelybe némi helyi érett keménysajt is került, mígnem elértük a domb tetején található Elogio del Horizonte (A Horizont dicsérete) nevű vasbeton szobrot, amelyet Eduardo Chillida alkotott, és amely installáció a város egyik legikonikusabb pontja.

A 10 méter magas, 12 méter széles és 15 méter hosszú, körülbelül 500 tonna súlyú építményt 1990-ben avatták fel. A konstrukció két ívelt oszlopot összekötő, majdnem zárt ívként funkcionál, amely belülről befogja és felerősíti a hullámok, valamint a szél hangját. Amolyan akusztikus kilátóként is működik, a hanghatásokon túl ugyanis festői panorámát nyújt az óceánra és Gijón városára. Jellegzetes formája miatt a helyiek humorosan „King Kong vécéjének” is nevezik.

Egy nap, két repülés

A gijóni szállásunkat kora reggel hagytuk el, hogy elérjünk egy buszt az Asztúriai repülőtérre, Oviedóba, amely Gijóntól nagyjából 40 kilométerre található. Innen szálltak fel a katonai gépek is a légi parádé napján. Mi a reggeli madridi járatot szerettük volna elérni, hogy eltöltve egy napot a spanyol fővárosban, onnan induljunk haza Magyarországra. A reptérre 40-45 perc alatt, 9 euróért (kb. 3600 Ft) jutottunk el, míg az 1 óra 15 perces beföldi repülőútért 17 ezer, a Madrid-Budapest járatért pedig nagyjából 15 ezer forintnak megfelelő összeget fizettünk fejenként.

Miután átestünk egy gyors biztonsági átvilágításon, csak néhány perc telt bele és máris egy tortilla de patatasból falatoztunk, amely egy hagyományos spanyol fogás. Lényegében egy szeletelt burgonyával és tojással töltött sült tortilla, amely kiváló étek reggelire, tízóraira, vagy akár uzsonnára.

Amikor már a kapunál vártunk a beszállásra, az utolsó falatok elfogyasztása közben végigpillantottunk az asztúriai királyok időrendben kihelyezett faragványain, majd kisétáltunk ahhoz a kisebb méretű géphez, amely aztán Madridig repített minket.

Madrid

Ha nem vagyunk kellően körültekintők, a madridi repülőtéren könnyen eltévedhetünk, ugyanis 4 nagyobb terminálra oszlik, amelyek között buszok közlekednek. Mi először átmentünk a 2-es terminálhoz, este ugyanis onnan szállt fel a hazafelé tartó gépünk. Itt raktuk megőrzőbe a csomagjainkat, amelynek darabját 17 euróért vették be a pultnál. Csak a bőröndöket adtuk be, a hátizsákokat pedig magunkra kaptuk, így 34 euróból, vagyis 13 ezer 600 forintból megúsztuk. A belvárosba metróval mentünk, az ehhez szükséges kártya és a rátöltött jegyek, benne foglalva a repülőtéri pótlékokat, összesen 22 euróba, vagyis 8 ezer 800 forintba került.

Összesen kétszer szálltunk át, mire elértük a központi „Sol” metróállomást, amelynek északi kijáratánál Madrid legismertebb szobra, az El Oso y el Madroño – „A medve és a szamócafa” mellett fotózkodhattunk. A nagyjából 4 méter magas, kőből és bronzból készült szobor a város hivatalos címerén látható jelenetet ábrázolja.

Mivel nem volt sok időnk, így először a gyalogos távolságban lévő királyi kertbe mentünk, ahol egy hangulatos séta után leheveredtünk a kert legnagyobb tavának partján. A vízen többen is csónakáztak, a parton számtalan fiatal piknikezett, a tóban pedig kacsák úsztak. Az idilli hangulatot a gyomrunk korgásának hangja zavarta meg, így a kertből kisétálva egy közeli étterembe mentünk menüzni. A kínálatból hideg andalúz paradicsomlevest, halat és sült marhahúst választottunk, üdítőt, sört ittunk, és fejenként egy-egy gombóc mangófagylaltot is elnyaltunk. Mindezért összesen 29 eurót, nagyjából 12 ezer forintot kértek.

A királyi palota és a székesegyház

Az étteremből távozva ismét a királyi kert felé vettük az irányt, amelyen átvágva a központ felé indultunk. Metróval az operáig mentünk, amelynek szomszédságában a királyi palota helyezkedik el. Annak egyik végében gyönyörű kilátás nyílik a városra, valamint egy aranyozott kapun benézve a palota udvara is megtekinthető. A palota mellett a Santa María la Real de La Almudena székesegyház található, amelyet még 1883-ban kezdtek építeni, majd 1993-ban maga a pápa szentelte fel. Az érsekség neoklasszicista külsővel, neogótikus belsővel, és neoromán kriptával rendelkezik, maga az épület ingyen látogatható.

Gran Vía és a Plaza Mayor

A székesegyháztól és a palotától nem messze, kisebb utcákat átszelve érhető el a Gran Vía, vagyis Nagy Út, amely a párizsi Champs-Élysées sugárúthoz hasonló. Az út mentén luxusáruházak, éttermek, bárok és egyéb üzletek találhatók. A palotától ugyanekkora távolságra található a város főtere, a Plaza Mayor, amely Madrid szívében, a történelmi központban található. Egykor piactér és lovas bemutatók, ünnepségek, köztéri események színtere volt, ma éttermek, kávézók, üzletek találhatók körülötte. Népszerű turistalátványosság, híres az árkádos sétányairól és a középen álló I. Fülöp lovasszoborról. I. Fülöp burgundiai herceg Habsburg-házból származó uralkodó volt, aki beházasodott a spanyol királyi családba. Az ő és II. Johanna frigyének köszönhetően vált később a gyermekük, I. Károly Spanyolország első Habsburg királyává, egyesítve a hatalmas Habsburg-birodalmat.

Utcák, piacok: az igazi madridi életérzés

A fentebb sorolt látnivalókon túl Madridban számos más nevezetesség és érdekesség van, nem beszélve a belvárosi utcák forgatagáról és a helyi piacok, mint például a híres Mercado de San Miguel nyüzsgő életéről. Úton útfélen egy-egy turrón boltba is belebotlani, amely üzletekben a jellegzetes spanyol édesség végtelen számú verziói közül válogathatunk. A turrón leginkább a halvához hasonló nassolnivaló, amely annyiban tér el az Indiából és Közép-Ázsiából származó édességtől, hogy a mézen, cukron, és apróra vágott diófélén kívül tojásfehérjéből áll, valamint nem tartalmaz szezámmagot és olajat.

Az egyik legnagyobb ilyen áruházban néhány dobozzal felpakolva indultunk vissza késő délután a repülőtérre, nagyjából két órát hagyva arra, hogy a nagy melegben tett rengeteg séta után egy kicsit kifújjuk magunkat a klimatizált várókban. A fotók kiválogatása, egy csésze kávé és egy-egy üdítő elfogyasztása, valamint néhány szuvenír megvásárlása után fel is villant a beszállást jelző értesítés, így lassan de biztosan elindultunk a Budapestre induló járat kapujához, tudván, hogy egy falatni Spanyolországot az emlékeinkbe zárva viszünk magunkkal.

Ezek is érdekelhetnek: