Öt mexikói város, mely különleges színeivel belopja magát a szívünkbe

Guanajuato, bányászváros félig a föld alatt

Mexikó középső részén, egy szűk völgyben és a környező domboldalakon találhatók Guanajuato keskeny, kanyargós utcái, hosszú lépcsősorai és színpompás házai. Az elhelyezkedés és a bányász múlt miatt - a spanyolok által a 16. század elején alapított Guanajuato a 18. századra a világ vezető ezüstkitermelőjévé vált - a város számos főútja részben vagy teljesen a föld alatt található, ahol lényegében a tömegközlekedés is történik.

A város fejlődése a környező hegyekben bőségesen elérhető ásványkincsnek volt köszönhető, a virágzó korszak nyomait pedig az óváros bájos terei, koloniális barokk és klasszicista kúriái valamint templomai őrzik, amelyek rózsaszín vagy zöld homokkőből épültek. A város történelmi központját és a szomszédos bányákat 1988-ban az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította.

Az, hogy a város jó része a föld alatt található, már önmagában is beindíthatja a szorongásra fogékony látogatók fantáziáját, de erre még rátesznek egy lapáttal az olyan, hátborzongató látnivalók, mint a biztatóan csak Boca del Infernónak, vagyis a Pokol kapujának keresztelt, 600 méter mély bányaakna, vagy az akár horrorisztikusnak is nevezhető Múmiamúzeum, ahol 111, természetes úton mumifikálódott testet állítottak ki, melyeket a városi temetőből exhumáltak 1865 és 1989 között.

Puebla, "ahol a kígyók vedlenek"

A történelmi Pueblát több mint 3 millió lakosú, ipari agglomeráció veszi körül, melyről első látásra talán nem is gondolnánk, hogy félévezredes kincseket rejt. A várost 1531-ben építették a gyarmatosítók az addig lakatlan területen, melyet az őslakosok Cuetlaxcoapanként emlegettek, ami azt jelenti, "ahol a kígyók vedlenek."

Érdekes ez a történelmi adalék, mert a városkép is pontosan megjeleníti e két állapotot: a régit és az újat. Ha nemcsak az iparosodás előtti és utáni idők kontrasztják szeretnénk látni, hanem azt is, hogy többek között hogyan változott át a „színes házak" koncepciója a 21. századra, akkor érdemes útba ejtenünk Cholula konténervárosát is.

Mint a theculturetrip.com cikkéből kiderül, a legenda szerint Puebla a 16. századi tlaxcalai püspök, Julián Garcés látomásából született, aki azt írta a spanyol királynőnek, hogy új várost szeretne alapítani, amely Új-Spanyolország fővárosát, Mexikóvárost kötné össze Veracruzzal, az ország legfontosabb kikötőjével. Mint írta, egy csoportnyi angyalt látott, amint alászálltak a mennyből, és megmutatták Puebla helyét egy folyók által keresztezett völgyben, több egykori őslakos település szomszédságában. A várost a legenda alapján sokáig Puebla de los Ángeles-ként, vagyis az Angyalok városaként emlegették. A települést hagyományos spanyol elrendezés szerint alakították ki, ahol az utcák mindegyike kis terekből ágazik el, többnyire szabályos téglalap alakban.

Gazdag építészetének köszönhetően, melyben a reneszánsztól a mexikói barokkig számos korszak stílusjegyei megtalálhatók, a várost 1987-ben a Világörökség részévé nyilvánították. Legellegzetesebb ételeik a mole poblano, mely egy chilis-csokis, pikáns-sós öntet húsokhoz, a chiles en nogada, egy darált húsos chilipaprikából készült étel aszalt gyümölcsökkel és diószósszal.

Oaxaca, ahol tovább él az őslakosok hagyománya

Bár Oaxaca a világörökségi óvárosa miatt is megér egy látogatást, - a központot a zöld kőből készült házai miatt Verde Antequerának nevezték el – a turisták leginkább mégis a közelben található, egykori őslakos falu, Monte Albán régészeti lelőhelye, és a települést övező varázslatos környezet miatt látogatnak ide. Monte Albánt 1500 éven át alakították a különböző, itt élő őslakos népcsoportok: az olmékok, zapotékok és mixtékok.

Lépcsőzetes-teraszokat, gátakat és csatornákat vájtak ki a sziklákból, piramisokat és mesterséges dombokat alkottak, melyek a szakrális építészet különleges szimbólumai. Ezzel szemben Oaxaca, ahogyan Puebla is, már a hódítók ízlését tükrözi rácsmintára épült utcáival.

Ugyanakkor az őslakos kultúra is megtalálható még a városban. Az itt élők mintegy 65%-át teszik ki az őslakosok, a legtöbben zapotékok és mixtékek. A kézműves tevékenységek közül elsősorban a szövéssel, illetve a textilművészettel találkozhatunk itt, melynek múzeumot is szenteltek. Ha Macedonio Alcalá festői sétálóutcáján indulunk el, nemcsak ezt, hanem a város híres festője, Francisco Toledo által alapított Oaxacai Kortárs Művészeti Múzeumot is megtalálhatjuk az egyik innen nyíló mellékutcában.

Amatitán, a tequila fellegvára

Amatitán elsősorban arról híres, hogy itt található a világ egyik legnagyobb tequilafőzdéje, a Hacienda de San José del Refugio, ahol olyan jelentős márkák készülnek, mint a Herradura és a Jimador. A területtel annyira összefort az ital, hogy világörökségi státuszát is az agavéval borított táj és a tequilagyártás régi ipari létesítményei miatt kapta, melyeknek gyökerei a 16. századig nyúlnak vissza.

De a kék agavéból legalább 2000 éve készülnek erjesztett italok és nem mellesleg ruhák is. A tájat nagyban formálta az i.sz. 200-től 900-ig virágzó teuchitlán kultúra a mezőgazdasági és lakhatási céllal kialakított teraszaival, templomaival, szertartási és ünnepi helyszíneivel. A rajongók hamisítatlan tequila-túrát tehetnek a Guadalajara közeli nagyvárosából induló Tequila Express-szel, mely Amatitánba és Tequilába is elviszi őket.

Campeche, időkapszula erődítménybe rejtve

Campeche az első város, melyet a spanyolok a Yucatán-félszigeten alapítottak, az egyre gyarapodó település pedig már a 16. századtól kezdve egyre inkább a kalózok célpontjává vált. Emiatt fallal kerítették körül a belvárost, melyhez folyamatosan épültek az erődítmények és őrtornyok. Ma ezekben az épületekben többnyire múzeumokat találunk. Mint a Lonely Planet is írja, az óváros felújított pasztellházaival, szűk, macskaköves utcáival és jól megőrzött kúriáival igazi történelmi tündérország, mely 1999-ben méltán került fel az Unesco világörökségi listájára.

Ebből a központból ugyanakkor hiányzik a mindennapok pezsgése, mivel kevesen élnek itt. A falakon kívül azonban hamisítatlan mexikói nagyvárost találunk, fergeteges piaccal, hangulatos vízparti sétánnyal és régi horgászkikötőkkel. Bár a tengerparton helyezkedik el, Campeche nem kimondottan fürdőváros. A belvároson kívül igazi vonzerőt a közeli maja romok (Edzná és Jaina) jelentenek, valamint a Los Petenes bioszféra-rezervátum.