Július 10-én felkerült az UNESCO Globális Geoparkok hivatalos listájára az első szerb természeti nevezetesség, a Derdap Nemzeti Park. Ez a látványosság további 14 új geoparkkal közösen gazdagítja mostantól az UNESCO természeti palettáját - tudtuk meg a szerb Turisticki Svet híréből.
A szóban forgó nemzeti parkot Szerbia északkeleti részén találjuk, a szerb-román határ mentén, a Duna jobb partján. A területet 1974-ben nyilvánították védettnek. A látogatók főleg a Vaskapu-szorosáról ismerik, amely Európa leghoszabb és legnagyobb folyóáttörése. A szoros összesen 100 km hosszan húzódik, magába foglalva négy kisebb szurdokvölgyet. A parkban három katlan is felfedezésre vár.
A Kazán-szoros a leglátványosabb hely, ahol a Duna szélessége mindössze 140 méter, mélysége pedig a 90 métert is eléri. Ez a folyók mélysége szempontjából a világon szinte egyedülálló.
Élővilága is sokoldalú. Egyes vizsgálatok szerint, mintegy 1100 növényfajnak ad otthont ez a térség. A madár és állatvilága is gazdag, nagy erdős területeinek köszönhetően. Érdekesség még, hogy a jégkorszak visszamaradt emlékei is fellelhetők itt.
A nemzeti park épített értékei között ott van még Galambóc vára, a Duna szerbiai szakaszának legjelentősebb várromja, amelyet tavaly öt éves felújítás után nyitottak meg ismét a látogatók előtt.
Az UNESCO Globális Geoparkok közé egy kanadai, több kínai, finn, indonéz, nicaraguai, portugál, koreai és orosz nemzeti park is felkerül a szerb park mellett. A rászletes listát ide kattintva böngészhetik át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.