13 felújított vasúti kocsiból álló hotel épül a dél-afrikai Kruger Nemzeti Parkban található, volt vasúti hídon, az 1912-ben a Sabie-folyó fölé felhúzott Selatin. A Kruger Shalati: Vonat a hídon szállodában 31 luxusszoba lesz, melyből páratlan kilátás nyílik a helyi, vadon élő állatvilágra, emellett a vendégek függmedencéből is csodálhatják a környéket - adja hírül a Daily Mail.
A híd egy ma már nem használt vasútvonal része, melyen a '20-as években az első látogatókat szállították a nemzeti parkba. A vonal 1973-ig működött, azért zárták be, mert túl sok állat esett áldozatul a közlekedésnek. Helyette elkerülő vonalat építettek a park körül. A szerelvények hajdanán itt parkoltak éjszakánként, mostantól azonban állandó építményként várják a vendégeket.
A vonaton vagononként két szoba lesz, összesen 24, padlótól a mennyezetig érő ablakokkal, a dizájn az afrikai művészet jegyében fogant. További hét luxusszobát is kialakítanak, a szállodához napozóterasz is épül egy régi házon, a híd mellett. Az árak személyenként és éjszakánként 428 dollárnák (körülbelül 140 ezer forint) kezdődnek. A járvány miatt bizonytalanná vált a nyitás dátuma, de most azt gondolják, 2020 utolsó negyedévében sor kerülhet rá.
A Kruger Nemzeti Park Dél-Afrika északkeleti részén fekszik, és itt található Afrika egyik legnagyobb vadrezervátuma, mely kétmillió hektáron terül el, 336 fának, 49 hal-, 34 kétéltű-, 114 hüllő-, 508 madár- és 147 emlősfajnak ad otthont.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.