Érdekességeket közöltek a horvátok az Utazási kiállításon

Horvátország
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 28. 10:54
Bor- és sajtkóstoló és sok hasznos információ található a Horvát Idegenforgalmi Közösség standján a budapesti Utazás kiállításon. 

A magyarok kedvenc szigete is bemutatkozott

A horvát standon jelen van a magyarok egyik kedvenc tengerparti úti célja, Vir sziget idegenforgalmi közösségének vezetője, Srdjan Liveric is. A szakember elmondta, hogy Magyarország negyedik helyen áll azon országok rangsorában, ahonnan a legtöbb turista érkezik, tavaly például 5%-kal nőtt a magyar turistaforgalom a szigeten - tudtuk meg a Turizmus.com híréből.

Egyre több magyar nyaral a Vir-szigeten Forrás: Shutterstock / Készítette: xbrchx

A standon a meghívottak olyan különlegességeket is megkóstolhattak, mint a Pag szigeti juhsajt, a széllel szárított tengermelléki sonka valamint a Zlahtina nevű fehér- és a Dingac vörösbor. Ezek a gasztronómiai különlegességek a turistákat is várják horvát nyaralásuk során.

Kiemelten sok turistát várnak idén is

Idén két szempontból is a szokásosnál még több nemzetközi figyelmet kapott Horvátország. Egyrészt átvette az Európai Unió soros elnökségét, másrészt Rijeka az idén büszkén viseli az Európa Kulturális Fővárosa címet, ahol a sok program mellett ezeket a látványosságokat is érdemes körüljárni. A magyar turizmus szempontjából fontos pozitív változás az idei nyáron, hogy új járat indul Budapestről Dubrovnikba és Zadarba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.